Nagyapám könyvtárában már korábban találkoztam a műfordító Zádor András nevével, hiszen számos cseh szerzőt (költőket, prózaírókat, Jiří Wolkertől Čapeken át Hrabalig) ültetett át magyar nyelvbe nemcsak ő, hanem a szintén műfordító felesége, Margit is, hatalmas munkát végezve ezzel, ami a két nemzet irodalmának kölcsönös megismeréséhez jelentősen hozzájárult. Mindkettőjüknek „mozgalmas” volt az ifjúkora a háború és a koncentrációs táborok miatt, s mintha a sors kárpótolni akarta volna őket, hosszú életet „rendelt” nekik.
Zádor Margit száz éve, 1923 májusában született Munkácson és 2021-ben halt meg az Amerikai Egyesült Államokban, Zádor András pedig Breznóbányán látta meg a napvilágot 1912. december végén, és 2008 áprilisában halt meg Prágában. Mindezt csak mintegy a margóra jegyzem meg, mielőtt felhívnám a figyelmet egy könyvre, nevezetesen a Prágai Tükör – Közéleti és kulturális lap különszámára, amely Kokes János harminc érdekes interjúját fogja egybe csaknem ötszáz oldalon. És itt kapcsolódik mondandóm nagyapám fentebb emlegetett könyvtárához… A 2007 és 2012 között készült „beszélgetőkönyvet” a szerző a műfordító Zádor Andrással és Zádor Margittal kezdi. Kokes János írja:
Azzal, hogy András még a harmincas évek elején érkezett Prágába, vitathatatlanul egyike a legrégebben Csehországban élő magyaroknak. (…) A Zádor Andrással és Zádor Margittal készített interjúval egy olyan sorozatot indítunk, amelyben egy-egy csehországi magyar életutat szeretnénk részletesebben bemutatni…”
Kokes János Királyiban született 1952. október 19-én. Az általános iskola elvégzése után 1968-ban a komáromi ipari főiskolán tanult. Bukarestben ő volt az egyetlen csehszlovák újságíró, aki átélte 1989 decemberében a drámai forradalmi napokat. Kétéves budapesti hírszolgálat után, majd a ČTK-ban történt változások után különböző politikusoknak, Csehország és Szlovákia képviselőinek dolgozott, például Václav Havelnek vagy Václav Klausnak. Jelenleg az MTI magyar sajtóügynökségnél dolgozik és a Prágai Tükör főszerkesztője. Eddig négy könyve jelent meg, Prágában él.
Nos, Kokes János: Magyar sorsok a Morvától nyugatra… című interjúkötete egy olyan világot tár elénk, amely ismerős ugyan, hiszen valahol magyar, mégis egészen más. A szerző vitathatatlan érdeme, hogy ismeri a közeget, lévén ő is csehországi magyar, és ismeri beszélgetőtársait is, tehát kérdései lényegre törőek, célirányosak, ami talán újságírói, szerkesztői hivatásából is adódik. Az ember nem kis álmélkodással olvassa, hogy olyan irodalmárral is beszélgethetett, akit még az egyik Čapek vezetett be a híres-neves Union kávéházba. Erről Zádor András műfordító, irodalomtörténész, nem mellesleg az irodalomtudományok kandidátusa, így nyilatkozik:
Az »alapító« vendégek fiatal képzőművészek voltak (…). Később csatlakoztak hozzájuk az írók: a Čapek-fivérek, Langer, Toman, Weiner (…) és még sokan mások. Szívesen gondolok arra, hogy egy alkalommal Karel Čapek jóvoltából én is vendége voltam ennek a kávéháznak. (…) A »konkurens« kávéház, a sokkal nagyobb és elegánsabb Arco Franz Kafka, Franz Werfel, Max Brod, Johannes Urzidil, Egon Erwin Kisch, és még sok más író és képzőművész, köztük a hosszú ideig Prágában élő Oskar Kokoschka találkozóhelye volt.”
Az interjúból sok érdekeset megtudhat az ember, például azt, milyen volt a zsidó Prága, Zádor András milyen magyar háttérre talált Prágában – elsősorban a népes magyar diákság jóvoltából –, de kapcsolatba került a Magyar Akadémikusok Körével és a Sarló révén Dobossy Lászlóval, Peéry Rezsővel, stb. Megismerkedik Donner Pállal, a prágai rádió magyar adásának vezetőjével is.
Felesége, Margit Mauthausenből szabadult, majd megkezdődött közös prágai életük. Zádor Margit nyilatkozatában arról is említést tesz egy kérdésre válaszolva, milyen volt a magyarok élete abban az időben, a cseh közegben:
A magyarok élete a háború után Prágában sem volt könnyű. Az első idevágó tapasztalatomat már České Budějovicében megszereztem, ahol megszakítva a koncentrációs táborból Prágába vezető utunkat, magyar beszédem miatt súlyos konfliktusba kerültem egy cseh rendőrrel, aki alaposan megszidott és megfenyegetett (…) De részünk volt ennél kellemetlenebb bántódásban is. (…) András álláskereséssel volt elfoglalva. Hamarosan kiderült, hogy ennek alapfeltétele a »nemzeti megbízhatóságról« (národní spolehlivost) szóló igazolás felmutatása, amit a jócskán elterjedt kollaborálás miatt meg is értettünk. Én hamarosan megkaptam az igazolást, András nem (…).”
A könyv interjúiból számos érdekes mozzanat kerül elő a megkérdezettek életéből, hiszen nemcsak Zádor András és Zádor Margit járt be érdekes, figyelemre méltó életutat, hanem a kötetben őket követő többi, Csehországban élt, vagy élete egy szakaszában ott tartózkodó magyar is, például a néhai Csémy Lajos lelkész, aki száz évvel ezelőtt, Alsógelléren született 1923-ban, és később lelkész, tanár, docens volt. De nemcsak a Csallóközből kerültek „fel” Prágába, Cseh- és Morvaországba tehetséges fiatalok, hanem számos más magyarlakta régióból. Harminc érdekes sors, élet bontakozik ki a szerző, Kokes János kérdései nyomán. A könyv dokumentumértéke vitathatatlan, hiszen egy-egy interjú, beszélgetés nemcsak „identitástörténet”, hanem egy adott társadalmi kor „lenyomata” is. Dr. H. Tóth István, kandidátus, egyetemi docens írt Sorsok, amelyek összekötnek bennünket… címmel bevezetőt a kiadványhoz. Többek között ezt írja:
Kokes János, a Prágai Tükör főszerkesztője 2007-ben olyan interjúsorozatot indított útjára a csehországi szórványban és a világ legkülönbözőbb tájain élő magyarok szellemi és érzelmi gazdagítására, amely beszélgetéskoszorú nemcsak emlékezés volt, hanem tisztelgés is, erősítendő a helytállást, a példaadást, a megmaradni érdemes hitét. (…) Kik ezek a magyarságukat a világ itteni tájain is megtartó, a magyarságukhoz, a magyar anyanyelvükhöz, az ezeréves magyar kultúránkhoz hűségesen ragaszkodó nők és férfiak? Mindenekelőtt a magyarságukban ma is erős családanyák, családapák, akik többre, jobbra vágyók, jobbat cselekvők, sorsfordító időkben is szilárdan helytállók, nem megrettenők, hanem türelemmel, mégis szenvedéllyel őrizői magyar anyanyelvünknek és hagyományainknak.”
Végül álljon itt a megkérdezettek (akik közül már sokan nem élnek) neve: Zádor András és Margit, Tarnóczi Gábor, Csémy Lajos, Kocsis László, Somogyi Mátyás, Kulina Ferenc, Detviansky András, Szabó István, Kuczman Miklós, Fucsik István, Weszely Éva, Šmejkal Magda, Rákóczi Anna, Bednář Aranka, Lőrincz Zsuzsa, Csémy Tamás, Becske Katalin, Fiala Jaroslav, Farkas Éva, Széke László, Szaló Béla, Kiss Szemán Róbert, Truchlá Klára, Dědinová Mária, Kövér László, Lencsés Miklós, Pospíšilová Iveta, Ambrus Tünde, Mátis Károly, Detáry Attila.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
