Idlebi terroristákért nyavalyog a nyugat

Idlebi terroristákért nyavalyog a nyugat

A világ politikai vezetői, néhányan jobban mint a többiek, éjjel-nappal a Szíriai Arab Hadsereg Idleb tartományi hadművelete miatt nyavalyognak. Néhányan figyelmeztetnek, a többiek fenyegetőznek.

Nos, a nézőpontunk miatt hagy erősítsük meg, hogy az Idleb lakosságának számára vonatkozó ENSZ adatok pontosak, gondolhatják, hogy nem volt pontos Aleppo, Kelet-Ghuta, Homsz és Daraa esetében sem, azonban ezúttal pontosak.

Maga szerint az ENSZ szerint is legalább 10 ezer fő Al-Nuszra (azaz Al-Kaida) terrorista van Idleb tartomány területén, A LEGNAGYOBB RÉSZÜK NEM SZÍRIAI ÁLLAMPOLGÁR. (Francia, brit, német, holland, belga, svéd, dán, jemeni, marokkói, iraki, jordániai, libanoni, azeri, albán koszovói, jemeni, maláj, török-türkmén, kínai-ujgur, orosz-csecsen, orosz-tatár, üzbég, egyiptomi, tunéziai, pakisztáni, afgán, szomáliai, eritreai, szudáni stb…, lehetne még sorolni.)

Hírdetés

Hajlandók lennének ezek az országok vagy nemzetek visszafogadni a saját állampolgáraikat vagy honfitársaikat? Mert ha nem akkor a vezetőiknek be kellene fejezni a nyavalygást, mert a Szíriai Arab Hadsereg mindenekelőtt csak szívességet tesz nekik, hogy eltakarítja a szemetet a Föld színéről. (Azonban az orosz, az iraki és kínai kormány szívességet tesz mert sok esetben jelentős erőforrásokkal támogatja a terroristák semlegesítését!)

Végül senki ne merészelje kioktatni a szíriai kormányt hogyan számolja fel a terrorizmust, főleg ne azok, akik támogatták, pénzelték, felfegyverezték és kiképezték ezeket a vahhabita terroristákat.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »