Idén sem maradhatott el a megemlékezés a Szálasi-bunkernél

Idén sem maradhatott el a megemlékezés a Szálasi-bunkernél

Ugyan a járvány miatt nem került megrendezésre a szokásos formájában a 16. Szent Korona Emléktúra, de mivel ez az egyik legősibb vármegyés rendezvény, ezért nem hagyhatták, hogy megszakadjon a hagyomány.

(Szent Korona Rádió)

A járványügyi rendelkezéseket betartva, három kőszegi, helyben élő vármegyés idén is méltón emlékezett meg a Korona-őrző bunkernél, ahol 1945. március 18-27. között utoljára őrizték magyar területen a Szent Koronát Szálasi Ferenc nemzetvezető hungarista kormányának megbízottai, annak 33 éves száműzetése előtt. A vármegyések virágot helyeztek el a bunker előtt és főhajtás után elmondták a magyar hiszekegyet.

Hírdetés

Trianon kereszt

Végül egy 25 km-es túrát teljesítettek – mintha nem maradt volna el a rendezvény. A szokásos útvonalon haladva elértek a Trianon-kereszthez, majd a hegyen leereszkedve a Hétvezér-forráshoz. A Stájerházak után következett a Hörmann-forrás, a Gyertyán-kút, Jávorkút végül az Enikő forrás. Innen megmászták az Óház-kilátót, majd a Kincspihenőn át, a helyiek által okmányosként ismert parkolótól 100 méterre lévő Szálasi-bunker volt a végcél.

Hétvezér-forrás


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »