Idén sem kell az Ismerős Arcok a Magyar Dal Napjára

Idén sem kell az Ismerős Arcok a Magyar Dal Napjára

Egyre inkább úgy tűnik, hogy valamiért az állítólag politikamentes rendezvényen a nagy népszerűségnek és számos díjnak örvendő zenekar nem kívánatos.

A Magyar Dal Napját Presser Gábor indította el 2007-ben, aki elmondása szerint „politikamentes rendezvényt” képzelt el, mondván, „a magyar dal mindenkié”. Úgy tűnik azonban, hogy ez csak látszólag van így, hiszen az elmúlt években többek közt az Ismerős Arcok sem állhatott még színpadra. Információink szerint idén egy produkciós iroda már megegyezett az Ismerős Arcokkal, de aztán valamilyen hatásra vissza kellett mondania.

Lehet persze azt mondani, hogy a döntéshozóknak nem tetszik az Ismerős Arcok zenéje, de vélhetően nem ez áll a döntés hátterében, sokkal inkább gyanakszunk arra, hogy valakik nem szeretnék, hogy a zenekar által képviselt gondolatok, üzenetek teret kapjanak. Pedig korántsem lehet szubkulturálisnak nevezni az 1999 óta létező zenekart, amelynek frontembere a köztársasági elnök megbízásából megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, évente 120 koncertet ad határon innen és túl, két lemeze is aranylemez lett, valamint kétszer is jelölve volt az év albuma díjra a Fonogramon. Mindezt úgy érte el, hogy nem igazán hallani a dalait a nagyobb rádiókban.

Hírdetés

Ki kell jelenteni, ha tetszik, ha nem, hogy a magyar zenei életben megkerülhetetlen lett az Ismerős Arcok. Jól mutatja ezt az is, hogy például az Agárdi Popstrandon kiemelt fellépőként állnak ugyanarra a színpadra, mint a Tankcsapda, az R-GO, Radics Gigi, vagy éppen az Irigy Hónaljmirigy. Számos ismert zenész is elismeri a munkásságukat, ennek köszönhető, hogy játszottak már együtt például Pataky Attilával, Hobóval vagy Mező Misivel, idén októberben pedig a 15 éves születésnapi koncerten Charlie-t és Tátrai Tibort látják majd vendégül.

Megkerestük a zenekar vezetőjét, Galambos Nándort, aki elmondta, hogy nagyon megdöbbentőnek tartják, hogy pont a Magyar Dal Napján nem látják szívesen őket, és ugyanakkor nem értik, hogy miért vannak még mindig olyanok, akik felfoghatatlan módon a zenei értékteremtéssel szemben más érdekeket helyeznek előtérbe. Mint elmondta, van olyan hét, amikor tíz koncertet is adnak, így a Magyar Dal Napján nem mennyiségi okok miatt szeretnének ott lenni, hanem úgy gondolják, hogy beleillenek a koncepcióba, és megérdemelné az őket kedvelő tábor, hogy ott is meghallgathassa őket.

Kíváncsiak vagyunk, hogy olvasóink szerint ott lenne-e a helye a Magyar Dal Napján az Ismerős Arcoknak – aki úgy gondolja, hogy igen, az kedvelje ezt a cikket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »