Idén összesen 1,6 millió eurót csaltak ki idősektől

Idén összesen 1,6 millió eurót csaltak ki idősektől

A szlovák rendőrség idén több mint 320 esetet regisztrált, amikor idősektől próbáltak csalással pénzt szerezni. A csalók több mint 120 esetben voltak sikeresek. Az időseket közel 1,6 millió euróról fosztották meg. Gyakran egy egész élet megtakarításáról volt szó – jelentette ki csütörtökön Nyitrán Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter.

A miniszter részt vett egy időseknek szóló előadáson,  Hogyan ne legyünk csalás áldozatai? címmel, amely a Belügyminisztérium kampányának része. Az előadásokra mind a nyolc megyeszékhelyen sor kerül. A minisztérium további tevékenységeket is indított az idősek védelme érdekében a csalókkal szemben. A csalások a leggyakoribb bűncselekmények közé tartoznak, amelyeket idősek ellen követnek el.

A Szlovák Posta mellett a projektben részt vesznek a szlovákiai távközlési szolgáltatók és a Szlovák Nemzeti Bank is. „Megállapodunk olyan lépésekben, amelyek jobb együttműködést biztosítanak a bűnüldöző szervekkel is, ahol az operátorokkal együtt blokkolhatjuk a különböző csaló telefonszámokat, legyenek azok szlovák vagy külföldi számok” – mondta Šutaj Eštok. Szerinte a csalásokban gyakran vesznek részt külföldi szervezett csoportok.

Hírdetés

Jozef Halcin, a belügyminisztérium bűnmegelőzési osztályának vezetője megerősítette, hogy az idősek kárára elkövetett csalások az utóbbi időben főként az online térbe költöztek a modern technológiák segítségével. A belügyminisztérium rendszerszintű intézkedéseket készített elő az idősek védelme érdekében. Az egyik ilyen intézkedés, hogy 16 információs irodát hoznak létre ezen  bűncselekmények áldozatai számára, akiknek tanácsadást nyújtanak kortól függetlenül.

A Belügyminisztérium a Szlovák Posta együttműködésével több mint 320 000 levelet küldött ki időseknek tájékoztató jelleggel. „A jövő héten aláírjuk a közös memorandumot, amelyben összesen közel 30 intézmény vállalta, hogy a megelőzés részeként tájékoztatja az időseket és segít a védelmükben” – erősítette meg a miniszter.

SZE/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »