Idén nagyon nem mindegy, melyik nap megy valaki nyugdíjba

Idén nagyon nem mindegy, melyik nap megy valaki nyugdíjba

A valorizációs szorzó most 17,5 százalékos lehet. Alapesetben igaz lenne, hogy meg kell nyújtani a munkával töltött évek számát.

Változik idén az induló nyugdíjak kiszámítási módja – írja a Nyugdíjguru számítása alapján a 24.hu. Az úgynevezett valorizációs szorzó a tavalyinál 17,5 százalékkal magasabb.

A valorizáció lényege, hogy az életpálya során a korábbi években szerzett, nettósított éves kereseteket az adott évre vonatkozó valorizációs szorzóval meg kell szorozni, így kell azokat a nyugdíjba vonulás évét megelőző év nettó átlagkereseti szintjéhez igazítani.

Az idei nyugdíjigénylés esetén a 2021-es év korábbi évek nettósított éves kereseteit kell a tavalyi év kereseti szintjéhez igazítani az új valorizációs szorzók révén.

Hírdetés

A KSH friss számai szerint a nettó átlagkereset 17,5 százalékkal nőtt egy év alatt, így jön ki a szorzó változása.

Töretlen tehát a trend, mely szerint a nyugdíjba vonulás évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában, minél tovább marad valaki munkában, annál jobban járhat. Azonban most, a gyorsan változó inflációs adat miatt kulcsfontosságú, hogy valaki mely pillanatot választja nyugdíjba vonulása napjának, „korbetöltve”.

A végleges valorizációs táblázat egyébként majd március végén lesz nyilvános.

Nyitókép: kasto80/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »