Idén lovas zarándoklattal is emlékeztek a madéfalvi veszedelemre

Idén lovas zarándoklattal is emlékeztek a madéfalvi veszedelemre

Immár 259 éve január 7-e a székelyföldi Madéfalván a jogaikért küzdőkre való emlékezés, az ártatlan áldozatok és a menekülni kényszerülők előtti tisztelgés napja. Idén vízkereszt ünnepén, január 6-án lovas zarándoklatot is szerveztek, amelyen 51 lovas, közöttük sok fiatal járta be a Szépvízhez tartozó Szalonka völgyétől Madéfalvára vezető utat, Csíkrákos plébániatemplománál is megállva.

1764-ben beadvány szerkesztésére gyűltek össze a Szalonka völgyében a Mária Terézia határőrséget átszervező rendelete ellen tiltakozó csíki és háromszéki települések küldöttei. A mostani megemlékezés részeként is felkeresett Csíkrákos plébániatemplomában keresztelték, majd a templomkertben temették el Zöld Péter plébánost, aki jelentős szerepet vállalt a vérengzés, később a megtorlások idején is székely közössége szolgálatában.

„Nem vádaskodva, bosszút forralva emlékezik a keresztény ember a régmúlt idők eseményeire. Az ilyen emlékezésekre azért van szükség, hogy tanuljunk belőlük. S ma mit is tanulhatnánk belőlük? Azt, hogy mindig újra kell szerveznünk a társadalmi életet a keresztény alapokra, értékekre építve. Újra és újra meg kell erősíteni a törvénytiszteletet, a munkaerkölcsöt, az egyéni és kölcsönös jogoknak és kötelességeknek tiszteletben tartását. Újra tiszteltté és megbecsültté kell tenni az evangéliumot, meg kell újítani a családi életet, vissza kell adni az anyaság szent méltóságát, a társadalom tagjainak egymásért való felelősségérzését. Bízzunk abban, és ezért imádkozzunk, hogy népünk jelenlegi vezetőinek törekvése ebben a tekintetben sok-sok sikert hozzon, s így népünknek ne csak dicső múltja legyen, hanem dicső jövője is” – mondta Tamás József nyugalmazott püspök a Siculicidium kápolnában a madéfalvi vérengzés áldozataiért felajánlott szentmisén január 7-én.

A liturgiát követően a helyi diákok felidézték előadásukban a veszedelem idején történteket, majd a turulmadaras obeliszknél folytatódott a tisztelgés. Felszólalt Szentes Csaba polgármester, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, aki többek között a szabadságjogaikért küzdő székelyek mához szóló üzenetéről beszélt. „Madéfalva székelyei ragaszkodtak hagyományaikhoz, szabadságjogaik megtartását követelték, hittek Istenben és az igazságban, és ezen eszmék mellett kiállva néztek farkasszemet egy birodalommal. Alkotmányjogi nyelvre lefordítva mondhatni: védték szuverenitásukat, önazonosságukat. Bár a világ nagyot változott 1764 óta, a magyar alkotmányos identitás és szuverenitás védelme most is mindennapos feladat” – mondta a miniszter, aki családjával együtt vett részt a főhajtáson.

Hírdetés

Az emlékezésen részt vett a bukovinai székely családból származó Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Madéfalva díszpolgára is. Nyisztor Ilona pusztinai előadóművész énekeivel tette fennköltebbé az emlékezést, amely Tamás József püspök áldásával és koszorúzással zárult. Január 7-én este Csíkszeredában a Mikó-vár fényfestésével emlékeztek a siculicidiumra.

Szerző: Csúcs Mária

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Varga Judit Facebook-oldala, Csúcs Mária

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »