Idén lenne 80 éves Janiga József: a Csallóköz festőjének hagyatéka ma is rendezésre vár (FOTÓK) Kürthy Judit2026. 07. 09., cs – 14:54 Nagymegyer |
Harminc éve hunyt el Janiga József, a Felvidék egyik legjelentősebb képzőművésze, aki idén ünnepelné 80. születésnapját. Hatalmas, ezerarcú életművet hagyott hátra. Özvegyével, Janiga Évával beszélgettünk a szegényes nemesócsai kezdetekről, a művész szigorú elveiről, a hátrahagyott, máig rendszerezetlen alkotásokról és az örökségápolás nehézségeiről.
A házaspár 1984-ben költözött a nagymegyeri házba, itt mesélt most az Új Szó olvasóinak az együtt töltött évekről és persze arról is, milyen társra talált Janiga Évában, akit mindvégig Felecskének szólított. Egy csésze jó feketekávé mellett osztotta meg emlékeit, majd megmutatta közös otthonukat és a máig érintetlen műtermet is. „Ajtóm, szívem tárva” – fogalmazott, mielőtt kinyitotta a kaput.
Dombvidékről a rónaságra: így születtek a „kenyérfelhők”
Közös életük során mindketten a katedrán álltak, több száz diákot tanítottak. A kezdetekben Nemesócsán éltek, egy szűkös tanítólakásban szerény körülmények közt, mégis boldog emlékeket őriztek innen is.
Janiga József a dombos Párkány környékéről származott, így amikor 1968-ban a Csallóközbe költöztek, kezdetben valóságos sokkot jelentett számára a síkság. „Ő itt nem fog festeni, nincs mit csinálni, nincsenek dombok” – idézte a művészt. Alig fél év múlva azonban egy délutáni sétáról teljesen lenyűgözte tért haza. Ontani kezdte a tájképeket, és megalkotta a jellegzetes cipó alakú „kenyérfelhőket”, utalva arra, hogy a Csallóköz adja a kenyeret az ország nagy része számára.
Nem engedett elveiből sem: megfogadta, hogy addig nem hajlandó kiállítani szülővárosában, amíg a szlovák Štúrovo felirat mellé hivatalosan vissza nem kerül a magyar Párkány név a helységjelző táblákra. A sikeres politikai és társadalmi küzdelem után, 1982-ben végre megnyílhatott a nagyszabású párkányi tárlata, mondta büszkén Janiga Éva.
A madzagos bicikli
A festőt mégis inkább szerénység jellemezte, a határba egy olyan rozoga kerékpárral járt ki alkotni, amelynek nyergét is csak egy egyszerű madzag tartotta össze. Ott, a szabad ég alatt születtek meg azok a kisméretű olajképek, amelyeket ő magában „tenyérképeknek” nevezett, és egy lepkefogóra hasonlító dobozban szállította haza őket.
A család szűkösen élt, a művész későbbi egészségügyi állapota miatt kevés rokkantnyugdíjat kapott, a helyi értelmiség, orvosok, jogászok, írók vásároltak tőle képeket, így tudták finanszírozni lányaik taníttatását. Janiga József nemcsak vászonra dolgozott: hosszú ideig illusztrátorként is tevékenykedett a Nő (később Új Nő) gyerekrovatánál, s A Hét és az Új Szó lapokban is.
Termékeny táptalaj
Művészetében a közéleti traumákra is reflektált: a szabadban festett képek hátuljára gondolatokat írt. Amikor 1990 márciusában, a marosvásárhelyi „Fekete Március” során Sütő András írót megvakították, a festő ezt a fájdalmat is azonnal rögzítette egy kép hátoldalán, amit végül a művész személyesen ajándékozott oda neki. Alkotásai idővel világutazókká váltak, a bolygó számos pontjáról vásároltak már tőle.
„Húsz év alatt annyit festett, mint más festők egész életükben sem”
– tette hozzá Janiga Éva.
A hagyaték nehéz terhe
Amikor súlyos betegsége miatt már nem tudott felmenni az emeleti műtermébe, egy jóbarát, Kováts Ferenc házi liftet készített neki, Janiga Éva pedig minden nap kikészítette neki az ecseteket. A szoba közepén ma is ott áll az a szék, ahol utoljára ült, előtte a befejezetlen, csallóközi tájat ábrázoló utolsó festménye.
Több ezer alkotás várja most is, hogy gazdára találjon, festmény, akvarell és számos grafika a művész szignójával. Olvasóink vásárlási szándékukkal Janiga Évánál érdeklődhetnek.
Bár Nagymegyeren 2005-ben Krausz Margit, akkori igazgató kezdeményezésére róla nevezték el a művészeti alapiskolát és szobrot is állítottak neki, az új lakótelepen pedig utcát is szeretnének elnevezni róla a jövőben, a hatalmas tárgyi hagyaték továbbra is rendszerezetlenül áll a családi házban. Az özvegy ma egyedül próbálja menteni a múltat. A ház minden zuga Janiga keze nyomát őrzi: a kidobott iskolapadokból épített polcokat, a gipszfejeket, a lánya születésekor faragott katicás függönykarnist, az ecseteket, kalapgyűjteményt és azokat a sétabotokat, melyeket a határból hozott haza, hogy kifaragja őket.
A város támogatná a feldolgozást
A művész hagyatékáról megkérdeztük a város Kulturális, iskolaügyi és társadalmi szervezetekért felelős bizottság elnökét, Pongrácz Kálmán képviselőt, aki lapunknak úgy fogalmazott, megvan a hajlandóság a városvezetésben arra, hogy katalogizálják és kiállítsák Janiga József hagyatékát. Ugyan konkrét kezdeményezésről nem beszélt, de már korábban felmerült az igény, hogy akár állandó kiállítás formájában dolgozzák fel műveit, ehhez azonban először egy méltó épületet szeretnének találni a városban.
Kapcsolódó cikkünk Nagymegyer |
Koszorúzással, ünnepi koncerttel és kiállítással tisztelegtek Janiga József halálának, a nagymegyeri művészeti alapiskola névadójának 20. évfordulója alkalmából. A nagy becsben álló művész nevét 2007-ben vette fel az intézmény.
A rendezvényen jelen volt Janiga József felvidéki magyar festő özvegye, Janiga Éva nyugalmazott pedagógus; a budapesti székhelyű Magyarság Házának igazgatója, Csibi Krisztina; az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközösségének és a Kaláka-Klub elnöke Bécsből, Wurst Erzsébet; a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Fekete Irén; Soóky Marián polgármester és Estergajoš Mária alpolgármester, valamint a helyi és a környező települések oktátási és nevelési intézményeinek vezetői. A megemlékezés elején az iskola gyermekkórusa énekelt Orsovits Yvette karnagy vezetésével, majd Pataky Ádám, a megemlékezés moderátora elsőként Csicsay Földes Évát, a Janiga József Művészerti Alapiskola igazgatóját szólította a mikrofonhoz.
„1946. március 21, 2004. május 5. két dátum és a köztük eltelt 58 év, mindössze ez a nem egész hat évtizednyi idő volt az, mely rendelkezésére állt e nagyszerű embernek és mely alatt be kellett teljesítse mindazt, amire hivatott volt. A Csallóköz festője: így nevezik őt”
– kezdte az igazgató. Beszédéből egy mélyérzésű, a szépre érzékeny művész körvonalai rajzolódtak ki, aki munkája során hűen örökítette meg Csallóköz szépségeit. 1982 és 1996 között tanított a nagymegyeri intézményben, mialatt számos diákot ismertetett és szerettetett meg a kézművességgel és a művészetekkel.
Csicsay Földes Éva után Fekete Irén lépett a közönség elé, aki Janiga József volt tanítványaként szólt a jelenlévőkhöz.
„Nemesócsai lakosként látogattam el most ide, ugyanis ez a község adott otthont és munkát a 70-es években az orosz nyelv és képzőművészeti nevelés szakon frissen végzett fiatal tanítónak, Janiga Józsefnek, aki maga sem sejtette talán, hogy ott alapít majd családot, neveli gyermekeit, két lányát és hódol szenvedélyének, a művészeteknek”
– osztotta meg tapasztalatait az elnök. Munkásságuk során hamar köztudottá vált a pedagógus házaspár szakmai felkészültsége és emberségessége.
„Majd elköltöztek Nagymegyerre, de az emberek Nemesócsán nem felejtették el az állvánnyal, festékekkel és rajzeszközökkel felszerelt, szalmakalapos, kerékpáros alakját. A sors úgy rendelte, hogy tanítványa lehettem”
– emlékezett vissza. Kiemelte tanítói kvalitásait, elmondta, hogy mindig tudta, hogyan motiválja a gyerekeket. Méltatta Janiga Évát is, aki ugyancsak tanította őt, majd elárulta, hogy pedagógusi pályája előtt és után is nagy hatást gyakorolt rá a tanár házaspár.
Az ünnepi beszédek után megkoszorúzták az iskola kertjében álló Janiga József szobrát, majd a koncertteremben folytatódott a megemlékezés. A teremben Csibi Krisztina állt először a közönség elé, aki kifejtette, hogy a névadóról való megemlékezés a felvidéki magyar nyelvű oktatás ünnepe is egyben, majd röviden bemutatta a Magyarság Háza kezdeményezést.
Kezdetét vette az ünnepi koncert, majd a zongorán, csellón, furulyán és gitáron előadott klasszikus dallamok után Fábik Erzsébet állt a hallgatóság elé, aki röviden ismertette Janiga József életművét és bemutatta a koncertteremben elhelyezett kamarakiállítást.
„A Brechti összművészet alkotója volt. Festett, könyvet illusztrált, muzsikált és lírai verseket írt. Életműve közel 3000 festmény, számtalan grafika és könyvillusztráció. A most kiállított képekkel szerettük volna bemutatni az alkotó korszakait, mindezt a teljesség igénye nélkül”
– mondta el. Megjegyezte, hogy a legkorábbi, itt kiállított képe 1967-ből való és a légi szüretet ábrázolja. Tájképei a Csallóköz, az itteni vidék szépségét tükrözik.
„Tenyérképeit azért készítette, hogy a gyorsan változó tájat később nagyobb méretben is meg tudja örökíteni. Betegsége idején, amikor megtanult bal kézzel alkotni, ezek adták az alapot a balkezes művekhez a műteremben. Kis ékszerképek ezek, a maguk kifejezőerejével, apró, finom részleteivel, önálló alkotások”
– jellemezte a műveket Fábik Erzsébet képzőművész.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
