Idén is izgalmas feladatok várnak a Lautitia kóruscsaládra – Beszélgetés Nemes József karnaggyal

Idén is izgalmas feladatok várnak a Lautitia kóruscsaládra – Beszélgetés Nemes József karnaggyal

A Kóta- és Csokonai-díjas karnagy az év kulturális szereplője Debrecenben. Számos nemzetközi fellépést tudhat maga mögött; a Lautita Kórussal Európa- és világbajnoki címet érdemelt ki. „Megállás nélkül pörög” – ezt a fordulatszámot a kórustagok is élik és átérzik, magukénak érzik. Részleteket közlünk a Nemes József karnaggyal készült, a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján megjelent interjúból.

– (…) Egyre színesebb a repertoár, most már jó pár éve színházi darabokban is fellépnek a kórus tagjai a Csokonai Nemzeti Színházban.

– Debrecenben remek lehetőségeink vannak, és ezeket igyekszem is kihasználni, hisz’ ez a gyerekek érdekeit és fejlődését szolgálja. Most egy olyan operában lépnek fel a Szent Efrém Iskola diákjai, amire korábban a gyerekkart készítettem fel, most azonban a felnőtt énekkarba is kértek tőlünk kisegítőt. Ez Georges Bizet világhírű operája, a Carmen, Juronics Tamás rendezésében. Egyébként ez az a darab, amiben még én is játszottam annak idején gyerekkoromban. Most összesen 46 „lautitiás” vesz részt ebben a produkcióban.

– (…) nem túl megterhelő ez a gyerekeknek? Hogyan lehet arany középutat találni tanulás és fellépés között?

– Valóban nagy öröm számunkra, hogy ily’ módon is bemutatkozhatunk, ráadásul a vegyeskar tagjai is kipróbálhatják magukat a színpadon. Persze megterhelő valamilyen szinten, de nagyon vigyázunk a gyerekekre. Idén például azt kértem a színház vezetőségétől, hogy lehetőleg inkább csak az esti próbán számítsanak a diákjainkra, hogy az iskolából minél kevesebbet hiányozzanak. Ennek persze az lett a következménye, hogy majdnem minden este ott voltak a színházban. Cserébe legalább nem hiányoztak a délelőtti órákról. Emellett mindig több gyerek tanulja a produkciót, mint ahány szükséges a színpadra. Pontosan azért, ha valakinek bármilyen gondja van, fáradt, beteg, akkor tudjuk helyettesíteni egymást. (…) Ha úgy látjuk, hogy egy kicsit már nagyobb a terhelés a megszokottnál, akkor próbálunk lazítani.

(…) ez egy igazi, komoly csapatmunka a gyerekek, a szülők, a pedagógusok és a színház részéről. Egyébként elvárom a gyerekektől, hogy a tanulmányi eredményük ne romoljon, mert akkor kiveszem őket a színházból. Azt akarom ezzel nekik megtanítani, hogy az ember, ha vállal valami plusz terhelést, akkor azt ne valaminek a kárára (…) vállalja.

Május 11–15. között Rómában képviseljük a Hajdúdorogi Főegyházmegyét a keleti egyházak zarándoklatán. Szent Liturgiákon fogunk közreműködni, koncertet is adunk, pápai audiencián veszünk részt. Nagyon izgalmas, tartalmas római napok állnak előttünk. Oda a vegyeskarral utazunk, mert csak kis létszámmal tudunk megjelenni. Emellett nagyon készülünk a bázeli Európai Ifjúsági Kórusfesztiválra, ami a világ legrangosabb kórusfesztiválja, egy hihetetlen seregszemle. Nem sok magyar kórusnak adatott meg eddig részt venni ezen az eseményen. (…) ebben az évben már ott leszünk. Május 27. és június 2. között sűrű lesz a programunk, a vegyeskarral utazunk erre az eseményre, 42 énekessel, kísérőkkel.

(…) az öt nap alatt kilenc koncertet kellett adnunk: templomi és szabadtéri fellépések is lesznek. Sőt összepárosítanak kórusokat, akik még a bázeli találkozás előtt dalt cserélnek, és azt ott adják majd elő közösen a nagyérdeműnek. Minket egy török vegyeskarral párosítottak össze, ami azért is izgalmas, mert azzal a török karnaggyal nagyjából már húsz éve ismerjük egymást. Sok versenyen, fesztiválon találkoztunk már.

Hírdetés

– A tanév végén érkezik hozzánk egy nürnbergi gyerekkar. A kapcsolatunk úgy alakult ki, hogy annak idején Németországban tartottam workshopot gyerekeknek. Akkor odajött hozzám ez a nürnbergi kórusvezető, aki meglepett: mindent tudott a görögkatolikus egyházról. Bár ők evangélikusok, de nagyon szeretne kapcsolatot kialakítani velünk. (…) őket fogadjuk a nyáron, a következő évben pedig a mi gyermekeink utaznak Nürnbergbe. Emellett van egy hasonló cserediák-kapcsolatunk egy barcelonai kórussal, akiket a nyáron látunk vendégül (…) családoknál szállásoljuk el őket, programokat szervezünk nekik, közös koncertet, próbákat tartunk. Ez egyfajta szakmai tapasztalatcsere is a karnagyoknak és a kórustagoknak egyaránt.

– Ez igen sűrű program a tanulmányok mellett. Mikor pihennek a lautitiás gyerekek?

– Nyáron nagy pihenést terveztünk, most tényleg. Tudatosan lazítunk a nyáron, mert szeptember elején nagy dobásra készülünk: megyünk a Várnai Nemzetközi Kórusversenyre a gyerekkarral. (…) Most egy olyan csapat van a kezem alatt, amelyikkel, azt gondolom, újra megpróbálhatnánk az Európa-díjat, de hát ahhoz persze meg kell nyerni a Várnait. Ez nekem bakancslistán szerepel, hogy újra Európa-díjon énekeljünk, ebben a gyerekkarban pedig érzem ezt a lehetőséget. Most reális esélyünk van.

– (…) Hogyan telnek ezek az amúgy is sűrű napok apaként?

– (…) a párom is a hangszerek, a zene világában nőtt fel. (…) szebben és jobban énekel nálam, úgyhogy tényleg reggeltől estig dalol a kislányunknak. Elsősorban népdalokat, gyerekdalokat, és ha már nagyon súlyos a helyzet, akkor popslágereket. És persze mi is megtapasztaltuk szülőként, amit mások is: amikor a pocakban volt a lányunk, sokszor hallgattunk egy bizonyos nyugizenét. Ez Arvo Pärt Spiegel im Spiegel című dala. Gyönyörű. És amikor kibújt a pocakból a kislányom, és nagyon nehéz napja volt, akkor ezt hallgatva szűnt meg a gyereksírás. Csodálatos pillanatok! (…) a zene egy olyan táplálék, mint a reggeli, az ebéd meg a vacsora. Nem tudunk nélküle létezni. Gyermekünk is ebbe a varázslatos, zenei világba csöppent bele.

(…) ezekre a versenyekre azért tudunk eljutni, mert az iskolát is működtető Hajdúdorogi Főegyházmegye megbecsülését, anyagi és erkölcsi támogatását élvezzük, ezért pedig nem lehetünk elég hálásak.

A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI

Fotó: Csokonai Nemzeti Színház

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »