Idén is folytatódik a családtrénerképzés a Kaposvári Egyházmegyében

Idén is folytatódik a családtrénerképzés a Kaposvári Egyházmegyében

A kaposvári Egyházmegyében 2022 őszén ismét elindult a Schönstatt Családakadémia képzése, melynek harmadik hétvégéjét töltötték együtt a házaspárok és gyermekeik március 18–19-én a bárdudvarnok-kaposszentbenedeki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házban. Az eseményről Szöllősi Tamás és Nikoletta írt összefoglalót, melyet szerkesztve közlünk.

Minden alkalommal a keresztény házasság, a családi élet és a gyereknevelés témájában hangzanak el érdekes és hiteles előadások, melyekről azután a házaspárok kettesben beszélgethetnek, majd nagyobb körben is megoszthatják egymással gondolataikat, tapasztalataikat.

Két gondolatébresztő előadás hangzott el: az „Ima a családban” Tóth Robi és Kata tolmácsolásában, valamint Glavák Csaba és Csilla beszélt a konfliktuskezelésről és a vitakultúráról. Ezekből – a rengeteg hasznos tudás és tanács mellett – két fő üzenetet is elvihettek magukkal a házaspárok: „Az együtt imádkozó családok együtt is maradnak” Mervay Miklóstól, és a „Győzni a házasságunk igazának kell, és nem az én igazamnak” Papp Miklós atyától.

A hétvége programjának állandó része a közös szentmise, melyet ez alkalommal is Pisztora Ferenc családreferens mutatott be. A házaspárok nagyböjti lelkületben ünnepelhették Isten jóságát és szeretetét.

„Hálával tartozunk a gyerekfoglalkoztatók szolgálatáért a felnőtt programok alatt” – olvasható Szöllősi Tamás és Nikoletta beszámolójában.

Hírdetés

A szervezők és a résztvevők is nagyon nagy ajándékként élik meg azt az erősre szőtt hálót, mely már a harmadik együtt töltött alkalomra kialakult a közösségben. Ez egy olyan erős, mély és hitbéli kapcsolat, mely valószínűleg egy életre meghatározza majd házasságukat, egymás iránti barátságukat.

Ez a hétvége is a Kaposvári Egyházmegye támogatásának, illetve Radnai István és Márti, valamint Rangits Gábor és Adrienn áldozatos munkájának köszönhetően valósulhatott meg.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Radnai Kinga

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »