Idén is Esterházy János öröksége előtt tisztelegnek Alsóbodokon

Idén is Esterházy János öröksége előtt tisztelegnek Alsóbodokon

Az Esterházy János Zarándokközpont idén is várja a zarándokokat és az emlékezőket Alsóbodokra. Az idei Esterházy János Zarándoknapot 2026. szeptember 11–12-én, az Isten szolgája Esterházy János elhunytának 69., valamint végső nyugalomra helyezésének 9. évfordulója alkalmából rendezik meg. A kétnapos program pénteken vigíliai eseményekkel kezdődik, szombaton pedig gyalogos zarándoklat, tanítások, tanúságtétel, imádság és ünnepi szentmise várja a résztvevőket.

***

A zarándoknap idei programja szeptember 11-én, pénteken veszi kezdetét. 17 órakor szentmise lesz a Szent Kereszt Felmagasztalása-kápolnában, majd 19 órakor a rendezvénysátorban kiállításmegnyitóra és könyvbemutatóra várják az érdeklődőket.

Az esti órákban folytatódik a lelki program: 20 órakor éjszakai keresztútra, 21 órakor pedig a békéért felajánlott imavirrasztásra és szentségimádásra kerül sor a kápolnában.

Gyalogos zarándoklattal kezdődik a szombati program…

A szombati nap középpontjában a zarándoklat és az ünnepi liturgia áll.

A hagyományos gyalogos zarándoklat Bábindanról Alsóbodokra indul. A zarándokcsoport 11 óra körül érkezik a zarándokközpont területére.

Ezt követően több előadás, tanúságtétel és beszámoló következik, melyek által a résztvevők elmélyíthetik Esterházy János életének és örökségének megértését.

Dávid Zsuzsa Az Isten szolgája Esterházy János imaszövetségéről tart előadást, majd Tarpai József kifejti, miért állítottak emléktáblát Esterházy Jánosnak Kárpátalján. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének elnöke egyben az egyesület beszámolóját is ismerteti.

Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma archív

Tanítások, tanúságtétel és az Oltáriszentség tisztelete…

Hírdetés

12 órakor a déli harangszóval és az Úrangyala imádságával folytatódik a program, majd Géresi Róbert református püspök tanítása következik.

A zarándoknap fiatalokat is megszólító programjára 12.25-kor kerül sor: Nagy Jázmin egyetemista ifjúsági tanúságtételben beszél Isten szolgája Esterházy Jánosról.

Ezt követően Medgyesi Zsuzsa tanítása hangzik el Esterházy János nyomán, az Oltáriszentség tiszteletéről.

A délelőtti és kora délutáni programot A Hűség keresztútjának imádságos bejárása követi.

Imádság Esterházy János boldoggá avatásáért…

A program 14 órakor folytatódik a 125 szentmise, 125 zarándok kilométer kezdeményezéshez kapcsolódó eseménnyel, amelynek keretében fogadalmi felajánlások hangzanak el Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért.

Ezt követően az Esterházy János-emlékérem ünnepélyes átadására kerül sor.

Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma archív

A lengyel tábori püspök lesz az idei ünnepi szentmise főcelebránsa…

A zarándoknap ünnepi eseménysorozatának középpontjában a 15 órakor kezdődő hálaadó szentmise áll. A szertartás főcelebránsa az idei esztendőben Mons. Wiesław Adam Lechowicz, a Lengyel Hadsereg tábori püspöke lesz.

A kétnapos zarándoknap védnöke hagyományosan Mons. Ďurčo Zoltán, a Nyitrai Egyházmegye magyar hívekért felelős püspöki helynöke.

A zarándoknap részletes programja ITT található, további információ pedig a zarándokközpont honlapján, valamint a közösségi oldalán található érhető el.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak szeptember 11–12-én Alsóbodokra, hogy a résztvevők együtt emlékezzenek Esterházy Jánosra, és kapcsolódjanak be a zarándoknap lelki és közösségi programjaiba.

BN/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »