Idén is a kormány kiváltsága volt az országhódítókkal való hanukázás

Idén is a kormány kiváltsága volt az országhódítókkal való hanukázás

Beszédet mondott a hanuka alkalmából rendezett budapesti gyertyagyújtáson Latorcai Csaba, a kiemelt társadalmi ügyekért (értsd: hanuka, pészah és holokauszt – a szerk.) felelős helyettes államtitkár. Az ünnep kapcsán elmondta százezredszer is, hogy a kormány fellép minden antiszemita cselekménnyel szemben.

A magyar kormány a törvény szigorával lép fel minden egyes antiszemita cselekménnyel szemben és nem tűri a vallási vagy világnézeti okokból történő megkülönböztetést – közölte a Miniszterelnökség.

Latorcai Csaba az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívására vett részt az egyik legnagyobb zsidó ünnepen. A helyettes államtitkár beszédében szorgalmazta egymás megértését, a különbözőségek elfogadása mellett azt is, hogy erősítsük egymásban mindazt, ami közös. Európa megmaradása és megerősödése szerinte a "zsidó-keresztény hagyományból gyökerező hit mélységeiben" és az őszinte párbeszédben keresendő.

Hírdetés

A csütörtöki gyertyagyújtás után kiadott közleményben azt írták: az Európa-szerte egyre erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal ellentétben hazánk biztonságot nyújt az itt élő zsidó közösségnek, amely békében és biztonságban tudhatja tagjait, gyermekeit és értékeit. Szabadon élheti meg vallási hovatartozását, hitét, kulturális identitását, ülheti meg ünnepeit.

(MTI nyomán)

Vona és Mirkóczki: Tisztelt Vezető Rabbi Úr, hanuka alkalmából engedje meg, hogy tisztelettel köszöntsük!

A vecsési Jobbik nem hajlandó "hanukázni" – Vona etikai eljárást kezdeményezett ellenük


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »