Április 28-án tartotta plenáris ülését a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
Kezdésként együtt imádkozta a zsolozsmát az ötven résztvevő, majd Németh Emma SSS, az MRK elnöke beszámolója következett az elmúlt időszakról. Megemlékezett Ferenc pápáról, majd felidézte az elmúlt év közös szerzetesi ünnepeit, eseményeit és konferenciáit; a szerzetesi temetők gondozása is szóba került.
A délelőtt további részében Deák Hedvig OP előadását hallhatták a szerzetességről a jelen lévők, majd kérdéseket tehettek fel az előadónak.
Hedvig nővér előadásában feltette a kérdést, hogy honnan jönnek a mai női szerzetesi hivatások. Vázolta a szerzetesség európai helyzetét (innen a legkevésbé), és elmondta, hogy keletre és a déli féltekére helyeződik át a szerzetesség középpontja hivatások szempontjából. A hatszázezer szerzetesnőből jelenleg több mint százezer Indiában él. Ám a szerzetesi gondolati tartalom még mindig az északi féltekéről jön, leginkább angol nyelvterületről.
Fontos reflektálni arra, hogy a női szerzetesek száma miért csökken drámaian, míg az egyházmegyés papság és szerzetespapok száma szinte állandó. Ezzel együtt 1975 óta a katolikusok száma megduplázódott a világon. Európában a női szerzetesi élet sajnos lassan a láthatatlanság szintjére kerül – emelte ki Deák Hedvig OP. – Ezért fontos újra és újra feltennünk a kérdéseket és beszélgetnünk arról, hogy mi a szerzetesi élet identitása, mi adja a szerzetesi élet lényegét, s hogy miért jó szerzetesnek lenni.
A domonkos nővér ezután a szerzetesi élet teológiai identitásának változásait mutatta be, majd a magyarországi helyzet történelmi előzményeit vázolta. Végül statisztikai adatokon keresztül bemutatta a hazai szerzetesség jelenlegi helyzetét, és beszélt a hivatásgondozás prioritásáról.
Három kérdéssel zárta előadását: Honnan várjuk a megújulást? Korszakváltás idején leszünk-e a remény tanúi? Az Egyház az emberség szakértője – mi felvállaljuk-e ezt?
Délben a szentmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be a piarista kápolnában.
Szentbeszédében kiemelte: a szerzetesi életforma nem természetellenes, hanem természetfeletti. Kérte, hogy a szerzetesek tegyék rá az életüket teljesen, és hagyják, hogy Isten cselekedjen, legyenek hűségesek, és éljenek Isten irgalmából.
Németh Emma SSS zárásként az idei év programtervezetéről beszélt. Felhívta a figyelmet a magyarországi rendek 75 éves feloszlatásának megemlékezésére, melyet június 10-én Szegeden egy konferencia keretén belül és június 27-én a budapesti Szent Imre-templomban tartanak, és amelyre mindenkit szeretettel várnak.
Októberben közös római szerzetesi zarándoklatot szerveznek, november elején pedig közös plenáris ülést tartanak a női és férfi elöljáróknak.
Forrás: MSZKI; Szerzetesek.hu
Szöveg és fotó: Mészáros Anett
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »