Idén felborítja az életünket a Fidesz-kormány – futószalagon szállította a rendeleteket

2016. első napján, majdnem négyezer, egész pontosan: 3917 jogszabály és egyéb norma változott, azaz lépett hatályba, módosult, vagy helyezték hatályon kívül. Tavaly ugyanez a szám még csak 859-et mutatott.

A Wolters Kluwer Kft. Új Jogtárának adatai szerint 2015. január 1-je és december 31-e között összesen 1300 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, ami harminc százalékos emelkedést jelent a 2014-es évhez képest.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke 2011-ben azt hangsúlyozta, hogy növelni kellene a rendeleti kormányzás súlyát, amit az ellenzék élesen bírált, hiszen a rendszerváltás utáni politikai konszenzus a parlamenti törvényalkotásra helyezte a hangsúlyt.  A kommunista rezsim idején ezzel ellentétben volt olyan év is, amikor a parlament mindösszesen két törvényt hozott, a többi jogszabály rendeletként került napvilágra.

Hírdetés

Kövér szavaival egybevág, hogy az Orbán-kormány jogalkotási volumene stabil növekedést mutat, tehát magasról tett a kritikákra a 2014-es adatokhoz képest: 397-ről 493-ra, azaz 23%-kal emelkedett a kormányrendeletek száma. A nyolc minisztérium, a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda összesen 498 rendeletet bocsátott ki, ez 22%-kal több mint a 2014-es szám. Különösen aktív volt: a Földművelésügyi tárca, illetve a Belügyminisztérium.

Közel 260 ezer oldalnyi terjedelemben jelent meg a jogszabályokat és jogi dokumentumokat kiadó Magyar Közlöny a 2010 óta tartó fideszes kormányzás óta – írta a Magyar Nemzet a napokban. Ez 60 ezer oldallal több közlönyös anyag, mint ami 1945 és 2005 között keletkezett összesen. A lap által megkérdezett szakértők szerint ez a tempó a jogászok és az állampolgárok számára is követhetetlen. Magyar Gábor ügyvéd szerint az állampolgár akkor lesz jogkövető, ha szerencséje van, a jogászoknak pedig képtelenség betanulni és átlátni a törvénygyár által diktált szabályokat. Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint

a 2010-ben hatalomra került Fidesz-kormány „őrjöngő” jogalkotásba kezdett, s kezelhetetlen mennyiségű szöveg jelent meg a közlönyben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »