Idén elmarad a szepsi „Bénifeszt“ Juhász Katalin2025. 11. 07., p – 10:17
A keleti régió egyetlen magyar amatőr színházi fesztiválját, amely egyike a Csemadok országos rendezvényeinek, idén pénzhiány miatt nem tudják megszervezni. Ezt két héttel a tervezett kezdés előtt hozták nyilvánosságra.
Zborai Imre, a huszonöt éves múlttal büszkélkedő rendezvény fő szervezője tegnap Facebook-oldalán tájékoztatott a szomorú tényről.
„A Csemadok Kassa-környéki Területi Választmány Elnöksége és titkársága, mint az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál főszervezője sajnálattal közli és értesíti a felvidéki amatőr színjátszás kedvelőit, valamint a felvidéki amatőr színjátszó csoportok vezetőit, hogy az idei, a 26. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál Szepsiben és Buzitán a tervezett időpontban, 2025. november 20. és 23. között elmarad. Pénzhiányra hivatkozva a fesztivál szervező bizottsága a négynapos rendezvényt az idén már nem szervezi meg“ – áll a közleményben.
Az aggasztó helyzetről, a támogatás késéséről már tavaly, a jubileumi fesztivált követően írtunk, illetve felvetettük, hogy újjáélesztés nélkül kihalás fenyegeti a hazai magyar amatőr színjátszást. Információink szerint a szepsi fesztivál szervezői a mai napig nem kapták meg a Kultminortól a tavalyi támogatást, ezért döntöttek idén az elhalasztás mellett.
A fesztivál 1999-ben abból a célból jött létre, hogy a keleti régióban is legyen egy amatőr színházi seregszemle, ahol a hagyományosabb formanyelvet preferáló, elsősorban szórakoztatásra specializálódott, illetve a népi kultúrából kiinduló falusi csoportok, továbbá a besorolhatatlan esztrádcsoportok kaphatnak szakmai értékelést és nézői figyelmet. Elsősorban a családias hangulat és a vendégszeretet miatt jártak ide szívesen a csoportok. A nánai színjátszók például hosszú éveken át Szepsiben tartották aktuális előadásuk premierjét, és egyáltalán nem vágytak a komáromi Jókai Napokra.
Idővel aztán egyre több városi társulat is kedvet kapott az itteni szerepléshez (a losonci Kármán József Színkör, a füleki Zsákszínház, a királyhelmeci színjátszók, a kassai KGSzT stb.), ezért átnevezték a fesztivált – felvette a szepsi kántortanító, a Szózat megzenésítője, Egressy Béni nevét. A visszajáró résztvevők pedig egy idő után „Bénifesztnek“ kezdték hívni maguk közt.
Az utóbbi években azonban megcsappant a fellépők száma, tavaly már csak öt versenyelőadást láthatott a közönség és a zsűri – a hatodik azért maradt el, mert a szereplők nem fértek fel a szepsi kultúrház színpadára, nagyobb helyszínt pedig pénzhiány miatt nem tudtak nekik biztosítani a szervezők.
Az Egressy Béni Színjátszó Fesztivál további sorsa jelenleg kérdéses.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


