Idén 52 harangot készít Közép-Európa legfiatalabb harangöntője

Idén 52 harangot készít Közép-Európa legfiatalabb harangöntője

Várhosszúréten tevékenykedik az ország harmadik és egyben legfiatalabb harangöntője, Slíž Róbert. A fiatal mester által készített harangokat nemcsak idehaza, hanem Európa számos más országában is jól ismerik. A középkori eljárással dolgozó, az Év Ifjú Mestere elismeréssel is kitüntetett harangöntő idén készülő harangjai, hollandiai hangolást követően Svájcban találnak otthonra.

„A harangok egy svájci kistelepülés koncerthelyiségében lesznek elhelyezve, de még mielőtt erre sor kerülne, sok munkát kell elvégeznünk. Az első tíz harang készítésén már dolgozunk, de mivel a sablonokat, a formákat és a harangok készítéséhez szükséges eszközök szinte mindegyikét magunk gyártjuk házon belül, a teljes harangjátékot való-színűleg csak az év vége felé fogjuk beszerelni. Egyébként nemcsak a harangok készülnek nálunk, hanem a billentyű- és a tartószerkezetek is. Annak ellenére, hogy közép-európai szinten csak a mi műhelyünk biztosítja a harangok egy helyben történő öntését és hangolását, az 52 harang mindegyikét egy hollandiai mű-helybe szállítjuk, hogy speciális gépek segítségével behangolhassuk őket. Bátran mondhatom, hogy életem eddigi legnagyobb feladata előtt állokˮ – mondta lapunknak Slíž Róbert.

 

Udvarról a hangárba

A rozsnyói származású fiatalember évekkel ezelőtt várhosszúréti házuk udvarán, mindössze néhány négyzetméteren formázta és öntötte a harangokat, most viszont már saját hangárjában, édesapja és barátnője segítségével dolgozik az aprólékos tervezést, rengeteg mérést és még annál is több fizikai munkát igénylő projekten. „Mivel a hangoláshoz egy óriási esztergapadra is szükség van, a régi udvaron már nem fértünk el, ezért egy nagyobb hangárt építettünk. A hangárhoz egy fűtött hajókonténert is csatoltunk, melyben édesapám és barátnőm segítségével a munka egyéb folyamatait, például a betűk és a minták formázását, a kisebb harangok hangolását és az egyéb műhelymunkákat végezzük. Nagyon hálás vagyok, hiszen nélkülük minden sokkal nehezebben és lassabban menne, nem beszélve arról, hogy édesapám segítsége nélkül a még épülőfélben lévő hangár sem jöhetett volna létre. Ha valami elromlik, azonnal megjavítjuk, vagy ha valami nem jól működik, akkor azt helyben azonnal megoldjuk. Így teljes a csapatˮ – tette hozzá a fiatal mester.

 

Gyakorlat teszi a mestert

Hírdetés

Míg a 2018 őszén tett látogatásunk során a harangöntést a Kassai Műszaki Egyetem Kohászati Karának hallgatójaként végezte, az elmúlt évek során felgyülemlett megrendelések és egy spanyolországi, nagyjából egy hónapig tartó harangöntő képzés miatt egy rövid időre otthagyta az egyetemet. Slíž szerint természetesen az egyetem elvégzése is nagyon fontos, de a szakma legfontosabb rejtelmeit, csínját-bínját csak a műhelyben és a szakmában járatos, tapasztalt harangöntők mentorálásával lehet valóban elsajátítani.

„A harangöntést évekkel ezelőtt, autodidakta módon sikerült elsajátítanom, a legelső harangomat 15 éves koromban öntöttem, viszont a harangok iránti szerelmem szerintem három-négy éves koromban alakult ki, amikor nagyapám elvitt a pelsőci harangtoronyba, ahol az egyik barátja volt a harangozó. Már akkor is nagyon tetszett ez a mesterség. Évekkel később, úgy 12 éves koromban egy iskolai kirándulás során felvittek minket a kassai dóm tornyába, ahol ismét megbámultam a harangokat. Ezt követően egyre több templomtoronyba és harangtoronyba másztam fel, hogy szemügyre vehessem a harangokat. Az első harang építését tehát 15 évesen kezdtemˮ – mondta  Slíž Róbert.

 

Középkori technológia 

Míg világszerte továbbra is számos helyen foglalkoznak harangöntéssel kisebb-nagyobb formában, modern megoldások alkalmazásával, fontos megemlíteni, hogy Slíž középkori technológiával készíti a harangokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a formákat agyagból, lótrágyából és emberi hajból készíti. A harangöntés első lépése a formatervezés. „Először egy külső és egy belső sablont készítek, majd ezt követően elkészítem az öntőformát. Az első sablon alá teszem a belső formát, erre pedig rákerül a második rész: az álharang. A viasszal bevont részbe helyezem a mintákat, a feliratokat és a díszeket. A harangkészítés legidőigényesebb része nem az öntés, hanem a forma elkészítése. Egy harang több hétig is készül, de az öntés pár óra alatt megvan. A modern technológiával készülő harang előnye, hogy korábban elkészül, viszont az anyag minősége általában rosszabb, mint egy ilyen eljárással készülőé. A harang minősége elsősorban a hangján és az anyag tartósságán mutatkozik meg. Míg egy modern technológiával készített harang általában csak pár száz évet bír ki, addig egy középkori eljárással formázott és öntött akár ezer évig is megmarad” – mondta Slíž. A most készülő 52 harang közül a legnagyobb, egy közel 400 kilós, mintegy 80 centiméter átmérőjű lesz. A harangjátékot egy svájci kistelepülésen lesz elhelyezve, de készített már harangokat Magyarországra, Lengyelországba, Szlovákiába. „Mindegyik alkotásomra büszke vagyok, de talán a várhosszúréti templomnál elhelyezett emlékharangra és az egyik, Lőcséhez közeli kápolnában levőre vagyok a legbüszkébb” – zárta Slíž Róbert. 

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »