A Biblia elrendelt, megszabott ideje, a Prédikátor könyvének e sora hosszú ideig érthetetlen volt számomra. Miféle idő lehet az, amikor nem lehet, nem szabad megölelni a másikat? Távol kell tőle magam tartani, nem mehetek a közelébe? Talán félnem, tartanom kell tőle?
Ez az év minden korábbi aggodalmamnál többet hozott, hisz nemcsak nekem kell félnem, de másokat is féltenem kell, a családtagjaimat, az időseket magam körül. Rám legalább annyira veszélyesek lehetnek mások, mint én másokra. Elképesztő helyzet. Nehéz ezzel megbirkózni. Viszont nem a félelem lelkét kaptuk. Tesszük a dolgunkat. A dolgunkat: a közel-hozást, távolról. Hisz a missziós munka lényege épp a kapcsolat, a személyes találkozások, a közös imák, énekek, beszélgetések. Az események, programok, élmények.
A peremen tevékenykedünk, ahol épp az emberek közti távolságot, szakadékot próbáljuk áthidalni. 2020 az ellehetetlenítés nagy mestere. Nagy a kísértés a lankadásra, a hárításra. A szétszerelő a meglévőt építi le, ássa alá, terjeszt kétséget, aggodalmat, pánikot, betegséget.
Ilyenkor duplán helyt kell állni, ilyenkor kell igazán jelen lenni: támogatni, segíteni, vigasztalni, reményt adni. Ránk lett bízva az evangélium hirdetésének szolgálata, és Istennek minden megtartó, gondviselő Igéje.
Nagyon szép a sok elmélet arról, mit hogyan kell vagy kellene, hogy mi nem lankadunk, nem fáradunk el, mi harcolunk, úszunk az árral szemben. De sajnos, mi magunk is el tudunk erőtlenedni néha. Eszköztelenül, munkatárshiánnyal küszködve – bármire fogható.
Sok közösséggel szakadt meg a kapcsolat, tavasz óta valakivel szinte csak pár sort tudtunk váltani, vagy épp néhány online bejelentkezés történt. Lemaradozás, elkallódás érzése járt át bennünket már az első hullám után. A misszió talaja nem a net világa, még ha azt olyan bravúrosan is oldotta meg pár remek lelkész, fáradságot nem kímélve, Covidon innen és túl, a gyerekek, ifisek és felnőttek irányába. A cigánymisszió nem ez a terep, nem adott az eszköz.
Adott az Úr lehetőségeket azonban másfelé menni. A rugalmas támogató szervezeteknek, alapítványoknak köszönhetően átvariálható, időben áttehető pályázatokat tettek lehetővé. Tudtunk például a vászontáskavarrás helyett maszkokat varrni egy zseniális simonyi anyuka kezdeményezésére. De volt áldott házi, zenekari próbánk is. Mi ez, ha nem gondviselés és kegyelem?!
Jó néha kizökkenni a kerékvágásból, újat kipróbálni, és hát az idei hónapok bőven adtak teret a kreativitásnak. Megmutatta ez az időszak, mi megy gond nélkül, korlátozások mellett, s mi az, ami bár nagyon várt, mégsem valósulhat meg – a nyári ottalvós táborok és a karácsonyi Nyilas Misi. Ezek elmaradása nagy csalódás a gyerekek számára, megjegyzem, számomra is. Nekik az év legnagyobb eseménye és egyetlen kimozdulási lehetősége a nyári tábor. Amiket most csak limitált körülmények között, minimális időtartamban tudtunk megoldani, s volt, ahol el is maradt. Nem rajtunk múlt, mégis nagyon hiányzik.
Nyár végén megnyitottuk a Biztos Kezdet Gyermekházat, Barkán, az azonban azóta sem tudja betölteni a küldetését, a korlátozások miatt nem üzemel. Ha a megvalósulatlan eseményekre néz az ember, elkedvetlenedik, de megpróbálni kihozni a legrosszabb helyzetből is a legjobbat, azt hiszem, egy isteni tulajdonság. Jó dolog értékelni azt, ami van, megelégedéssel élni, nem pedig folyton a hiányra tekinteni. Mikor hálásak tudunk lenni azért, hogy nincs baj, nincs hiány.
Mi még nem építkeztünk, hát most ennek volt itt az ideje. Igaz, nem evangéliumhirdetés, ez háttérmunka, épület, szerkezet és igazából felújítás, de akkor is fizikai falak renoválása, és mi szellemi falak döntögetésére vagyunk hívva. A rendelt idő azonban ezt hozta, mert ez igazából előkészület. Előkészíti a reménységet, hogy lesz azok közt a falak közt a felsővályi központban program, öröm, élet, Lélek. Hogy visszakapjuk a szabadságunkat, és ami gátat szabott, az most medret is biztosít valami nagynak. Hiszem azt, hogy ez a mostani állóvíz csak a felszínen tűnik annak. Hogy a mélyben folyik az odafordulás, a megtérés, az újjászületés. Érik a szomjúság a közösségre, az élő vízre. A Lélek fáradhatatlan, a Lélek állandóan dolgozik, és valóban, az embernek egy ideig nem szabad ennie, hogy igazán megéhezzen. Hátha az öleléssel is így vagyunk. Reménységem, hogy az elmaradt alkalmak még erőteljesebbek lesznek, az imaalkalmak tele lesznek hálaadással. S hogy az idei karácsonykor a „star”-ra bámuló emberek odafigyelnek majd arra is, aki a születésből a halálba ment értünk, hogy lehessen reménységünk és örömünk akkor is, ha a világ változik, vagy épp elmúlik körülöttük. Jó lenne a távolba nézés helyett megtanulni inkább egymáson nem átnézni. Meglátni a körülöttünk élő embereket és odafordulni hozzájuk, a valósághoz, az adott élethelyzethez.
Sok mindenben naiv vagyok, de azt tudom, nehéz idők jönnek. De az a mag, ami most megmaradt, az a tiszta búza, az ültethető vetőmag. A minden értelemben bevethető Isten népe. A misszióra és minden egyházi emberre és egyházban dolgozóra érvényesek Petőfi szavai: „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.” Nagy bölcsesség: rosta, szűrő. Valóban, ne a látszat maradjon meg, hanem az életképes és örök élet titkát hordozó mag. Amit az ember épít, megeszi az idő, az évek, a rozsda. De amit egy ember lelkében egy másik építeni képes, az Isten Országa: örök.
Idén mindenki megtanulhatta, hogy milyen kikerülni a komfortzónából, a biztosból, a kényelmesből, és belezuhanni a bizonytalanba, az ismeretlenbe. Aki jól sáfárkodik az ilyen furcsa idők tapasztalatával, az ott is kincset találhat. Gazdagodhat, új lehetőségek tárulnak elé, csodákat élhet meg akár egy házi, kis csoportos alkalmon, online találkozáson, vagy az ünnep más jellegében, persze csak akkor, ha a figyelem fókusza az, akiről igazán szól.
Személy szerint hálás vagyok minden kreatív, kitartó, adakozó kézért és imádságos szívért, akik nem lankadtak idén sem. Köszönet a Lakatos Menyhért Tanoda vezetőjének Csatán, hogy nem a kényelmes hátradőlést választották. Példát mutattak kitartásból és bátorságból. Hála legyen az Úrnak azért a lendületért és lelkületért, ami bennetek munkál!
Nem gondoltam, hogy a diakóniát megkeresve ilyen csodás összefogás kerekedik az élelmiszergyűjtés kapcsán az év végén. Látva a hiányt, ami sok családban a munkahely elvesztése miatt keletkezett, lépni kellett. S a közös ismerkedés és online élménymegosztás megmutatta, milyen nagyon szeret bennünket az Úr: magyar, szlovák, cigány, nyugdíjas és egyetemista, református és katolikus együtt gyűjtött és adományozott ki-ki a maga településén. Lám, mennyi jóval halmozott el az Úr idén is. Az Övé legyen minden hála és dicsőség ebben az évben is.
Tóth Zsuzsanna
Református cigánymisszió
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
