A Magyar Nemzet egy terjedelmes cikkben ismerteti azt az írást, amely a svájci Die Weltwoche című lapban jelent meg és az EU, valamint Lengyelország és Magyarország viszonyát elemzi.
A szerző Boris Kálnoky, a Mathias Corvinus Collegium Médiaiskolájának vezetője, aki korábban a Die Presse és a Die Welt egykori budapesti tudósítója volt.
Kálnoky úgy látja, hogy az Ukrajnában zajló háború jól bizonyítja, hogy a két, Brüsszel által sokat vegzált tagállam mindent megtesz a háború elől menekülők megsegítéséért, ezért esedékes lenne a Lengyelországgal és Magyarországgal való megbékélés és a kompromisszum.
Margaritisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke március 4-én Budapestre, illetve a magyar–ukrán határra látogatott, hogy személyesen is meggyőződhessen a háború sújtotta országból érkező menekültek fogadtatásáról. Ezt követően újságíróknak azt nyilatkozta: Magyarország a történelem jó oldalán áll. Az Ukrajnával közös határon az átlagemberek, a kormányzati szervek, a civil szervezetek és a biztonsági erők igyekeznek nagylelkű és hatékony segítséget nyújtani a rászorulóknak, Szkínász pedig dicsérte az ott látott embereket nagylelkűségükért.
Hogy változnak az idők! Hét évvel ezelőtt, amikor Magyarország déli határán több százezren zsúfolódtak be Európába, Orbán Viktor és Magyarország lett az EU rosszfiúja, mert az ország lezárta a határait. Ez nem felelt meg az »európai életérzésnek«. A nyugati médiában a magyarokat és a lengyeleket rasszistának és idegengyűlölőnek bélyegezték. Pedig az emberek segítésre való hajlandósága akkor is éppen olyan spontán és átfogó volt, mint ma”
– jegyzi meg Kálnoky.
Emlékeztetett rá, hogy Magyarország a migrációs válság 2015-ös csúcspontján az európai joggal összhangban cselekedett, az ugyanis kötelezi az Európai Unió külső határaival rendelkező tagállamokat, hogy védjék meg a határokat az illegális bevándorlással szemben. Az európai jog ráadásul azt is előírja, hogy a védelemre szoruló személyek menedékjogot kapjanak – például ha háború van a saját országukban.
És pontosan ezt teszi most Lengyelország és Magyarország (ahogy az Ukrajnával szomszédos többi közép-európai ország is) a lehető legnagyvonalúbb módon. Akkor és most is egyértelműen alkalmazták és alkalmazzák az európai jogot. Az EU éppen ezért hálával tartozik nekik, és bocsánatkéréssel az akkori vad támadásokért. Lengyelország és Magyarország érveivel és tetteivel megmentette ugyanis az európai menekültjogot a teljes összeomlástól”
– érvelt elemzésében Boris Kálnoky.
A cikkíró részletesen kifejtette, hogy miben különbözik a 2015-ös és a most kialakult helyzet. A polgárháború sújtotta Szíriából érkező migránsok a jobb élet reményében igyekeztek Európába jutni. Egy sor más országon keresztül utaztak, ahol nem voltak kitéve semmilyen veszélynek, de a céljuk mégis az volt, hogy eljuthassanak az EU leggazdagabb országaiba. Esetükben végleges kivándorlásról beszélhetünk, ők ugyanis később sem szándékoztak visszatérni a gazdag európai országokból a szülőföldjükre.
Mivel azonban az Európai Unió a menekültjog eszközeivel próbált megbirkózni ezzel a de facto tömeges bevándorlással – tekintve, hogy a migránsok mindannyian menedékjogot kértek –, a menedékjog eszköze a tagállamok jogfosztásának eszközévé vált a bevándorlás kérdésében”
– fogalmaz Kálnoky. Az EU azóta sokat tett azért, hogy olyan légkört teremtsen, mintha nem Oroszország lenne az unió halálos ellensége, hanem Lengyelország és Magyarország. A vádak özönéhez, miszerint ez a két ország elárulja az „európai értékeket”, csatlakozott a szigorú megbüntetésük szüntelen követelése. Így volt ez néhány hónappal az Ukrajna elleni orosz támadás előtt is, amikor Aljakszandr Lukasenka belarusz diktátor közel-keleti migránsokkal próbálta megzsarolni az EU-t. A Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes vezette Lengyelország a magyarországihoz hasonló határkerítés építésével válaszolt.
Az EU pedig láthatóan nem értette, hogy a kelet-európai ország egy hibrid támadás célpontja volt, és megtagadta Lengyelországtól a kerítés építéséhez nyújtott pénzügyi segítséget. A brüsszeli álláspont szerint ugyanis az EU nem finanszíroz határzárat. Erre Ylva Johansson belügyi biztosnak is megvolt a magyarázata: a pénz máshonnan hiányozna. A parti őrségtől”
– idézte fel a közelmúlt történéseit a cikkíró.
Brüsszel ráadásul késlelteti a Magyarországnak és Lengyelországnak járó helyreállítási forrásokat is. A tagállamok nem kaphatják meg a koronavírus-világjárvány utáni uniós gazdaság újraindítását szolgáló közösségi pénzt sem, mégpedig „az európai értékekre” hivatkozva. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke tavaly azt mondta, hogy a határkerítések uniós támogatása jogilag nem lehetséges. Ez kicsit olyan volt, mintha Belarusz közvetlenül megtámadta volna az EU-t, de mielőtt az megpróbálná megvédeni magát, először kikéri az illetékes ombudsman véleményét – érvelt Boris Kálnoky.
Emlékeztetett arra is: sem Lengyelország, sem Magyarország nem kapott pénzt az uniós alapból a világjárvány gazdasági következményeinek kezelésére,
ugyanakkor mindkét tagállamnak garantálnia kell a hiteleket, amelyekből ez az alap táplálkozik.
Lengyelország alkotmányos aggályok miatt nem kap pénzt. Hiszen létezik a fent említett EB-döntés, amelyre az EU hivatkozhat indoklásként. Magyarország sem kap forrást, de ráadásul az EU konkrét indoklása nélkül, és anélkül, hogy a magyar kormány értésére adták volna, hogy mit kell tenniük a források megszerzéséért.
Ráadásul a tavaly decemberben életbe léptetett új jogállamisági mechanizmus azt is jelenti, hogy az EU a kohéziós alapból is visszatarthat pénzt – ez a két ország GNP-jének körülbelül négy százaléka.
Ebben a helyzetben engedett be Lengyelország és Magyarország eddig összesen körülbelül 1,4 millió menekültet az ukrajnai válság két frontállamaként. Az EU most megpróbálja magát nagylelkűnek mutatni, és problémamegoldóként mutatkozik be: ötszázmillió eurót bocsátott rendelkezésre az Ukrajnából érkező menekülteket befogadó országok támogatására.
Hirtelen nagyon-nagyon szeretik Lengyelországot és Magyarországot. Lengyelország kétmilliárd euróra tette egymillió menekült befogadásának költségét, ugyanakkor Varsó lényegesen több segítségre szorulóra számít majd. Szlovákia is több mint egymilliárd euróról beszél, amire szüksége lenne. Romániában állítólag még számolnak, de mindenesetre három számjegyű milliós összegről van szó. Magyarország pedig nyilvánosan nem is közölt számokat. Azzal van elfoglalva, hogy segítsen, nem pénzt kér”
– összegezte a közép-európai tagállamok helyzetét Boris Kálnoky.
Egyértelmű, hogy a második világháború óta a legnagyobb menekültválságra szánt ötszázmillió eurós összeg fényévekkel elmarad attól a nyolcszázmilliárd eurótól, amelyet az EU a Covid–19-járvány utáni helyreállítás támogatására szán.
„Az EU, amely most a válságban egységre szólít fel, sokat tett az unió megosztásáért és gyengítéséért. A Lengyelországgal és Magyarországgal való megbékélés és a kompromisszum esedékes lenne” – érvelt az újságíró. Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök olyan agressziós politikát folytat, amely végső soron szintén az EU ellen irányul. Lengyelország a legmegbízhatóbb partner Oroszországgal szemben. Magyarország talán túlságosan is barátságos volt eddig Moszkvával szemben.
Ha mindez így van, vajon lehet-e Európa érdeke, hogy évről évre jobban elidegenítse ezt a két országot? Nem kellene inkább mindent megtenni annak érdekében, hogy mindenki gyorsan megtalálja a modus vivendit Varsóval és Budapesttel, és kijöjjön velük?”
– teszi fel a kérdést a cikkíró.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai tanácsadója, Orbán Balázs miniszter-helyettes úgy látja:
az európai elit egy része teljes mértékben arra koncentrál, hogy ideológiailag összhangba hozza a másként gondolkodó tagállamokat. Másrészt azonban alig foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint a geopolitika, a hadsereg, az energiapiac vagy a versenyképesség erősítése.
Ezt a politikai irányt azonnal meg kell állítani, különben már nem lehet megállítani Európa jelentéktelenségbe süllyedését. Az első lépés a helyes irányba az igényelt újjáépítési alapok azonnali kifizetése lenne – zárja cikkét Boris Kálnoky.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
