Ideiglenesen zárva tart a máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom

Felföldi László megyéspüspök szeptember 25-én, pénteken elrendelte a templom ideiglenes bezárását. A kegyhelyre látogató csoportokat és szállóvendégeket a továbbiakban is fogadják, de a templom látogatására bizonytalan ideig nincs lehetőség.

A máriakéméndi kegyhely tájékoztatása szerint a napokban a kegytemplom födémszerkezetéből kiszakadt és a földre zuhant egy gerenda darabja, így mindaddig, amíg a födém javítása és teljes körű felújítása el nem készül, a máriakéméndi kegytemplom nem látogatható.

A kegytemplom födémszerkezete az épület öt évvel ezelőtti külső felújításakor csak ideiglenes megerősítést kapott. Az esetet követően pedig megállapítást nyert, hogy a födém- és fiókgerendák végei a szú és házi cincér okozta károk miatt életveszélyes állapotban vannak, a romlás állapota pedig felgyorsulni látszik az utóbbi időben.

A fentiek miatt Felföldi László megyéspüspök elrendelte a templom ideiglenes bezárását, mindaddig, míg a födém javítása és teljes körű felújítása el nem készül.

A lezárt templomban minden szertartás szünetel. A szeptember 27-én 16 órára meghirdetett szentmise a Máriakéménd település központjában található Szent Márton-templomban lesz, melyet főtisztelendő Szép Attila pécsi plébános celebrál.

Hírdetés

Az október 8-ai búcsú elmarad. A további szertartások a máriakéméndi Szent Márton-templomban kerülnek megtartásra.

A kegyhelyre látogató csoportokat és szállóvendégeket a továbbiakban is fogadják (kolostor, zarándokszállás, Templom-forrás, parkséta és a kálvária megtekintésével), de a templom látogatása nem lehetséges.

Ahhoz, hogy a kegytemplom újra használható legyen, a kárfelmérés szerint sokkal jelentősebb anyagi forrásokra lesz szükség, mint ami korábban látszott. Ezért a közösség a hívek és a kegytemplomot szívügyüknek érzők segítségét kérik.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Máriakéméndi kegyhely

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »