Idegen betolakodó kontinensfoglalók a na­pozó osztrák nőnek: Ha nem öl­tö­zöl fel, meg­erő­sza­ko­lunk

Fu­tó­tűz­ként ter­jed az oszt­rá­kok kö­ré­ben az a kö­zös­ségi ol­da­lon köz­zé­tett be­jegy­zés, amit Tho­mas Busek oszt­rák fotós írt. Ba­rát­nő­jé­vel ment für­dőzni egy erdei tóhoz, ami­kor hat csapzott kontinensfoglalóval ke­rül­tek össze­tű­zésbe. A hat ide­gen nemi erő­szak­kal kez­dett fe­nye­ge­tőzni.

Már közel félmillióan látták és több mint hatezren osztották meg azt a Facebook-bejegyzést, amelyet Thomas Busek osztrák fotós tett közzé. A posztban egy 2017-es történetet mesél el:

Egy napos nyári délutánon úgy döntött Busek a barátnőjével, hogy ellátogatnak egy Bécs mellett található erdei tóhoz, hogy lehűtsék magukat. A megmártózás után éppen napoztak, amikor hat bozontos szakállú férfi lépett oda hozzájuk. Az ismeretlenek azt tették szóvá, hogy a páros női tagja félmeztelenül napozik. A nő annyira megrémült, hogy gyorsan felkapta a melltartóját, ám még ez is kevés volt a férfiaknak, akik azt mondták:
A póló hiányában túl nagy annak az esélye, hogy elvesztik az önkontrolljukat, és megerőszakolják a napon fekvő fiatalt.

Hírdetés

Ahogy Busek írja, az „urak” ezután sem álltak le, azt kiabálták: kurva, becstelen, szar osztrákok. A fotóst külön felháborította, hogy a hat önjelölt erkölcscsősz egyszer sem beszélt a nőhöz, mindig csak hozzá, olyan érzést keltve, mintha ő lenne a nő „tulajdonosa”. A csoport tagjainak egyike később megpróbálta egy kisebb szikláról lelökni a férfit, de Busek még időben kapcsolt.

Thomas Busek megjegyzi, hogy amikor több éve Prágából Bécsbe költözött, akkor nagyon boldog volt, hogy egy fejlett, biztonságos városban lakhat, ahol akár az egész hátralévő életét eltöltheti. Mint írja, az eset után már nem biztos abban, hogy a következő 10 vagy 20 évben továbbra is Bécsben szeretne maradni.

Busek azzal zárja sorait, hogy ő nem idegengyűlöletből írta ezeket a sorokat, hiszen maga sem osztrák. Ő csupán egy bécsi fotós Prágából, aki komolyan aggódik az új hazája jövőjéért.

888.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »