Idegállapot a segílyke miatt: őrjöngve, törve-zúzva követelőzött a postán egy nőstény egyed

Őrjöngve és dobálózva követelte a havi rendszerességgel érkező segélyt egy rossz körülmények között élő középkorú nő Füzesabonyban. A Füzesabonyi Járási Ügyészség elzárást kért a garázdasággal vádolt asszonyra.

Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt mondta, hogy a nő beismerte a bűnösségét, és megbánta a történteket.

Azzal indokolta a tettét, hogy nagy szüksége volt a 24 ezer 800 forintra, mert ennyiből él havonta – mondta az ügyész.

A vádirat szerint a nő tavaly májusban az egyik reggel megjelent a postahivatalban, hogy felvegye az önkormányzattól havonta utalványozott pénzt, amit a postás előzőleg nem tudott neki kézbesíteni, mert nem volt otthon.

Hírdetés

A vádlott nem várta ki a sort, hanem azonnal az egyik ügyintézői pulthoz rohant, ahol hangosan kiabálva követelte az utalványozott összeget.

Az ügyintéző próbált segíteni, de nem tudta beazonosítani az állítólagos utalványt, mire az asszony felkapta az ablakban elhelyezett pénztárgép paneljét, és azt a pulthoz vágta.

Ezután többször leült az ügyféltérben az egyik székre, majd arról mindannyiszor ordítva felpattant, míg végül a korábban már eldobott panelt ismét megragadta, és az ügyintézői ablakhoz hajította. A gép kábele és törésgátló gumija ekkor eltört, illetve kiszakadt, a gyári számot védő plexilap pedig leesett, de a strapabíró szerkezet így is üzemképes maradt.

Az őrjöngő asszony csak a rendőrök kiérkezésekor hagyta el az épületet. Az ügyészség 70 nap elzárást kért a garázdasággal vádolt asszonyra.

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »