IDEA: megállt a Fidesz zuhanása, őrzi harmadik helyét a Mi Hazánk

IDEA: megállt a Fidesz zuhanása, őrzi harmadik helyét a Mi Hazánk

Az IDEA Intézet egy hónappal korábbi, 2022. október elején készített reprezentatív vizsgálata azt mutatta, hogy a válságjelenségek (rezsiemelkedés, tanár- és diákmegmozdulások, 20 százalékos infláció) hatottak a kormányzópárt támogatottságára. A májusban mért maximum értékhez képest jelentős mértékben, több mint 10 százalékponttal csökkent a kormánypárt támogatottsága a teljes választókorú népességen belüli. Úgy tűnik azonban, hogy ez a tendencia mostanra megállt, sőt a Fidesz, igaz hibahatáron belül, még növelte is a támogatottságát, áll a közvélemény-kutató közleményében.

A domináns pártra 2022. október végén, november elején a teljes választókorú népesség 32 százaléka szavazna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson, ami két százalékponttal magasabb az előző méréshez képest.

Mint írják, mindez úgy következett be, hogy az ellenzéki oldalon gyakorlatilag nem volt semmilyen érdemi elmozdulás, ugyanakkor az úgynevezett ismeretlen preferenciájúak arányában – tehát azokéban, akik nem tudják, hogy melyik pártra szavazzanak, titkolják a preferenciájukat, vagy politikai értelemben passzívnak tekinthetők – 3 százalékpontos csökkenés következett be.

Úgy folytatták, ismételten beigazolódni látszik az IDEA Intézet által már több alkalommal is jelzett jelenség, miszerint a Fidesz szavazói és a pártoktól távolságot tartók között folyamatos egyensúlyi helyzetre törekvő mozgás zajlik. Amikor nő a kormánypárt választottsága, akkor csökken az ismeretlen preferenciájúak aránya, és fordítva: ha a Fidesztől leszakadnak szavazók, azok rövid távon az utóbbiak táborát növelik.

Arra előző elemzésükben is utaltak, hogy a Fidesz népszerűségének teljes népességben regisztrálható lassú erodálódása kevéssé érezhető a biztos szavazó pártot választók körében. Ebben az aktív választói rétegben ugyanis már egy hónappal korábban, azaz októberben megállt a domináns párt támogatottságának csökkenése. Akárcsak októberben, novemberben is 1–1 százalékponttal nőtt a Fidesz választottsága, így jelenleg 52 százalékon áll.

Nincs érdemi változás a Fideszen túli világban

Hírdetés

Az ellenzéki oldalon az előző hónaphoz képest szinte semmilyen változás nem történt a pártok támogatottságában. A teljes népességen belül az MSZP 1 százalékponttal növekedett, a Jobbik ugyanennyivel csökkent, azonban minden más párt változatlan eredményt tudhat magáénak. A biztos szavazó pártot választók körében szintén 1–1 százalékpontos elmozdulások regisztrálhatók.

Összességében a Fidesz október végén, november elején elkerülte a számára kedvezőtlen forgatókönyvet, hogy az előző időszakhoz hasonlóan újabb szavazói rétegek csatlakozzanak le róla, közölték.

Sőt – vélhetően nem véletlenül a beindult erőteljes kormányzati kommunikációtól – stabilizálta támogatottságát, a mag- és a gyűrűszavazói továbbra is erős identitással állnak a kormányzópárt mögött.

Az ellenzéki oldalnak nem igazán kedvezett az előző hónap, egyetlen politikai párt sem tudott lényeges támogatottsági többletet felmutatni.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2022. október 28. és november 8. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében.

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »