IDEA: ikszre áll a kormánypárt–ellenzék összecsapás

IDEA: ikszre áll a kormánypárt–ellenzék összecsapás

Kiegyenlített a verseny a kormánypárt és az ellenzéki együttműködés pártjai között – áll az IDEA Intézet szeptember 30. és október 9. között, tehát az előválasztás második fordulója előtt készített kutatása szerint. A felmérés szerint a teljes népességen belül 40-38 arányban az ellenzék vezet, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 47-47 százalék választaná a két nagy politikai tömböt közül valamelyiket. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártra és a Mi Hazánk Mozgalomra 3-3 százalék voksolna.

Az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok támogatottságában teljes népességen belül a DK 12, a Jobbik 8, a Momentum 6, az MSZP 5, a Párbeszéd és az LMP 2-2 százalékon áll. Ugyanezen politikai erők népszerűsége a biztos pártválasztók körében: a DK 18, az Jobbik 11, a Momentum 9, az MSZP 5, a Párbeszéd és az LMP pedig 2-2 százalékot érne el egy most esedékes választáson.

Hírdetés

A kutatás a teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt, a 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,2 százalékpont.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »