Hyundai Santa Fe IV: Ha csak félig ilyen szép lesz…

Hyundai Santa Fe IV: Ha csak félig ilyen szép lesz…

A középkategóriás koreai szabadidő-autónak már komoly múltja van, hiszen 2001 óta van a piacon. Azóta 2 generációváltást élt meg, és az idei Genfi Autószalonon már a harmadikra készül.

Az újdonságról egyelőre 2 számítógépes látványtervet tett közzé a gyár, de ezek alapján is szembetűnő a kisebb testvér Konával való hasonlóság. Egészében pedig nagyjából annyit mondhatunk: ha a látványterv elemeinek – extrém keskeny fényszórók, vízesést formázó hűtőrács, nagyobb légbeömlők, hatalmas ködlámpaházak és szemre is kb. 20 colos kerekek – legalább a felét átmentik a szériakész változatba, kategóriájának egyik legszebb darabja lesz az új Santa Fe.

Hírdetés

Az enteriőrről és a szereltségről egyelőre nem közöltek sokat, de a kor trendjének megfelelően mindenképpen méretnövekedésre, magyarán nagyobb élettérre számíthatunk. Az is szinte biztosra vehető, hogy a beltér meghatározó eleme a multifunkciós központi kijelző lesz. Szintén már most tudni, hogy elődjéhez hasonlóan a 4. generáció is kapható lesz hétszemélyes változatban.

A motorkínálatban pedig a hagyományos benzines és dízel erőforrások skáláját várhatóan egy plug-in, tehát konnektorról is tölthető hibrid variáns gazdagítja majd. A többi részletre legkésőbb március 8-án, a Genfi Autószalon nyitónapján derül fény.

Vas Gyula

Fotó: Hyundai


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »