Hvg: lábbilincsben vittek bíróságra egy tanárnőt, az olasz külügy tiltakozik – csakhogy az „ártatlan tanárnő” nem más, mint a magyarverő terrorista

Hvg: lábbilincsben vittek bíróságra egy tanárnőt, az olasz külügy tiltakozik – csakhogy az „ártatlan tanárnő” nem más, mint a magyarverő terrorista

Tényleg diplomáciai szintre jutott a lábbilincsben elővezetett olasz szélsőbaloldali aktivista ügye, berendelték a római magyar nagykövetet, és már Szijjártó Péterrel is beszélt Antonio Tajani olasz külügyminiszter. A nő apja már tavaly ősz óta próbálja felhívni a figyelmet a magyar börtönviszonyokra, amilyenek között lánya raboskodik, írja a zsidó lap.

"Tudni akarjuk, miért nem tartják be a fogvatartottakkal való bánásmód néhány alapvető szabályát, kértük, hogy ezeket tartsák tiszteletben, mert túlzásokba estek" – mondta Antonio Tajani olasz külügyminiszter azok után, hogy az olasz sajtó bemutatta, ahogyan hétfőn Budapesten kéz- és lábbilincsben vezették elő azt a 39 éves milánói nőt, akit a tavalyi, Kitörés nap környékén elkövetett budapesti utcai támadásokban való részvétellel vádolnak.

Tajani azt mondta, már beszélt az ügyben a magyar külügyminiszterrel, és a római magyar nagykövetség ügyvivőjét is berendelték az olasz külügybe, hogy tiltakozzanak a nőt érintő bánásmód miatt, hozzátette továbbá, hogy meglátják, nem lehet-e házi őrizetet alkalmazni, vagy Olaszországba vinni, hogy ott töltse le büntetését. Arról is beszélt azonban, hogy Orbán Viktornak ehhez semmi köze, hiszen Magyarország szuverén állam, és a büntetőeljárásokról nem ő dönt, hanem az igazságszolgáltatás. És az olasz külügy csak tiltakozhat, mert Salist egy Magyarországon elkövetett bűncselekmény gyanújával tartják fogva.

Hírdetés

A támadások irányításával megvádolt Ilaria Salis fogvatartási körülményeiről családja hónapok óta azt állítja, hogy nem felelnek meg az európai normáknak. Azt mondják, fél évig nem telefonálhatott, és borzasztó higiéniai körülmények között, szigorú őrizetben tartják, akár egy terroristát. (Talán azért, mert az is… – a szerk.)

Salist tavaly februárban vették őrizetbe Budapesten, a vádhatóság szerint része volt annak a külföldi szélsőséges baloldali fiatalokból álló csoportnak, akik kifejezetten a Kitörés napján tartott felvonulásra érkeztek Magyarországra, hogy a városban olyan emberekre vadásszanak, akik a gyanújuk szerint a gyűlés miatt érkeztek Budapestre, hogy "megleckéztessék őket".

A vád szerint bűnszervezetben követték el a jól megkoreografált bűncselekményeket, összesen öt támadást hajtottak végre gumikalapáccsal, viperával, a hatodik előtt azonban lebuktak, menekülni kezdtek, és végül hármukat elfogták. A hétfői előkészítő ülésen a nő tagadta a tettét, a másodrendű vádlott azonban elismerte. Ez azt jelenti, hogy Salis ügyében a tényleges tárgyalás május 24-én kezdődik el.

Korábban írtuk: Antifatámadások: három évet kapott az egyik elkövető, a többiek mindent tagadnak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »