Huszadszor tartottak csendes imamenetet a Karancs-hegyi Szent Margit-kápolnához

Huszadszor tartottak csendes imamenetet a Karancs-hegyi Szent Margit-kápolnához

Salgótarján és környéke egyházközségei Varga András plébános kezdeményezésére és vezetésével húsz éve zarándokolnak a Karancson található Szent Margit-kápolnához a magyar szent ünnepéhez közel eső napon. Az éjszakai engesztelő zarándoklatot magukért és hazánkért ajánlják fel. Idén január 17-én este keltek útra. A mostani zarándoklatnak a szentév külön hangsúlyt adott.

2006-ban, első alkalommal hatan indultak el, majd egyre többen csatlakoztak, volt, hogy 90 fős volt a menet, amely megküzdött a Karancs lejtőjén a kaptatóval, néha méteres hóban zarándokolva. Nemcsak salgótarjáni hívek voltak közöttük, hanem jöttek a karancsvölgyi településekről, sőt a Felvidékről is.

A közel kétórás út egy szakaszát teljes csendben teszik meg a résztvevők, majd a hegytetőre felérve mindenki megkondíthatja a Szent Margit-kápolna melletti harangláb harangját. A zarándoklatot közös ima és a Himnusz éneklése zárja.

A plébánia fiataljai várják a zarándokokat a kápolna mellett meleg teával, a vendéglátást néhány évvel ezelőtt saját kezdeményezésükre szervezték meg, idővel ebből is hagyomány lett.

A zarándoklat ökumenikussá bővült azáltal, hogy néhány éve részt vesz rajta Németh Judit salgótarjáni református lelkésznő és férje, akik révén így különleges módon is elkezdődik a keresztény egység imahete. Az idei zarándoklaton a záróáldást Csák András ceredi plébániai kormányzó adta a résztvevőknek.

A szentévben, ha lehet még nagyobb jelentősége volt ennek a zarándoklatnak, amelynek végén a szentév logóját ábrázoló szentképet kaptak a résztvevők emlékbe, a kép hátoldalán a jubileumi imával.

Varga András plébános így számolt be a január 17-ei zarándoklatról a plébánia honlapján:

Hírdetés

„A szentévben első alkalommal felejthetetlen zarándoklat résztvevői lehettünk a remény zarándokaiként.

A sötétségbe borult hegy útjait tiszta hó borította, megvilágítva utunkat, amelyen kitartóan haladtunk célunk felé. A kereszthódolat imádságában megemlékeztünk embertársaink küzdelmeiről, azokról, akik nem lehettek velünk. A mécseseinket meggyújtva fénybe borult a kereszt, majd az Úr Jézus keresztútján elmélkedve folytattuk utunkat. Megérkezve Ady Endre Imádság háború után című versével kértük Istentől a megbékélés kegyelmét.

Az egység, összetartozás jele, hogy mintegy ötvenen gyűltünk össze csendességben, imádságban a Karancs-hegyi Szent Margit-kápolnában. Ha már csak egy talpalatnyi földet békésebbé, élhetőbbé tudunk tenni, már megérezhetjük Isten szeretetét és reménységgel a szívünkben fordulhatunk embertársaink felé. A közösségi élményt vendéglátóink szeretetteljes fogadása tette teljesebbé, akiknek köszönhetően megmelegedhettünk kicsit a nagy hidegben. Az áldás és az út, amelyet megtettünk, a szívünkben él tovább.

Deo gratias!”

* * *

A kápolna építésének pontos időpontjáról nincs adat, az építtető, illetve alapító személyéről is megoszlanak a vélemények. A nép körében az a hagyomány terjedt el, hogy a tatárok elől menekülő IV. Béla itt pihent meg, és születendő gyermekét a Jóistennek itt ajánlotta fel. Ennek emlékére leánya, Margit a hegyen kápolnát építtetett. 1926-ban Boroznaki Pál, a kegyhely gondnoka megkezdte a kápolna romjainak helyén közadakozásból az újjáépítést. Ferencz István, Karancskeszi plébánosa 1926. június 13-án szentelte fel az épületet a búcsús hívek jelenlétében. A harangot 1929-ben hozták fel. Boroznaki Pál, a kegyhely gondnoka naplót vezetett; feljegyzése szerint 1927. augusztus 14-én rendezték meg a régi hagyományra alapozva „Mária halála, temetése és mennybevitele” ájtatosságot és virrasztást az ő vezetésével. A kápolna építése 1934-ben fejeződött be.

A szentélyben lévő főoltár domborművét Bóna Kovács Károly szobrász készítette, 1937 nyarán szentelte fel Réz Marián salgótarjáni ferences rendi szerzetes apát, házfőnök. 1950-ben betiltották a kegyhely működését, berendezéseit széthordták, oltárát a karancslapujtői római katolikus templomban helyezték el. 1990-ben Szőlős Géza karancsaljai lakos és Morgenstern Ferenc, Karancslapujtő polgármestere kezdeményezése nyomán megkezdték a romos kápolna teljes újjáépítését. Az új kápolnát 1991. július 13-án szentelte fel Seregély István egri érsek több száz hívő jelenlétében. A kápolna legutóbb 2007-ben újult meg a Karancs Kápolna Alapítvány és az Ipoly Erdő Zrt. jóvoltából és 2007. július 1-jén Beer Miklós váci megyéspüspök szentelte fel.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »