Húsz évig tartó felújítás után megnyitották Pompejiben a Vettii-házat

Húsz évig tartó felújítás után megnyitották Pompejiben a Vettii-házat

Pompejiben újra megnyitották a látogatók előtt a gazdag mitológiai és erotikus motívumokkal díszített freskóiról híres Vettii-házat. A restaurátorok két évtizeden át dolgoztak a helyreállításukon.

Jól megőrzött freskói miatt a Vettii-házat gyakran Pompeji “Sixtus-kápolnájaként” emlegetik. Az ókori város, Pompeji a Vezúv 79-es kitörése során elpusztult, de a vulkáni hamunak köszönhetően az egyik legjobb állapotban megmaradt római településnek számít.

„Ennek a háznak szimbolikus jelentése van, Pompeji számára ez egyfajta Sixtus-kápolna“ – mondta Gabriel Zuchtriegel, az ottani régészeti park igazgatója a felújított Vettii-ház ünnepélyes megnyitóján kedden.

Az ünnepségen részt vett Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter is.

Hírdetés

A felújított Vetti-ház – amely egykori tulajdonosairól, egy gazdag földbirtokos és kereskedőcsaládról kapta a nevét – részét képezi egy szobrokkal és szökőkutakkal díszített kert is.

Az emlékmű körülbelül két évtizedig zárva volt a nagyközönség elől. 2002 óta régészek, restaurátorok, szerkezeti mérnökök, valamint klasszikus és tájépítészek tucatjai dolgoztak a helyreállításán.

A Pompeji igazgatója szerint az elmúlt évtizedekben ez volt az egyik legösszetettebb és legkomplexebb építési művelet a régészeti park területén.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »