Húsz éve ölték meg Pozsonyban az egyetemistát, gyilkosa máig ismeretlen Kacsinecz Krisztián2025. 11. 04., k – 13:14
2023 óta Adam Puškár ügyvéd ellen folyik büntetőeljárás Daniel Tupý meggyilkolása ügyében.
A Zsolnáról származó, 21 éves Daniel Tupýt, a Pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatóját 2005. november 4-én gyilkolták meg. Aznap este barátaival Pozsonyligetfalun, a Tyrš rakparton tartózkodott, amikor késsel és bokszerrel felfegyverzett férfiak támadtak rájuk. Tupý nyolc szúrt sebet kapott, amelyek következtében életét vesztette. További hat ember megsérült, egyikük súlyosan.
A gyilkosság nagy visszhangot keltett és számos, az erőszakot és a neonácizmus megnyilvánulásait elítélő reakciót váltott ki – tüntetéseket, gyűléseket, emlékkoncerteket. A diák temetését november 10-én tartották Zsolnán, ahol Daniel Hevier költő és dalszövegíró is beszédet mondott.
Kaliňák korábban kizárta, hogy a gyilkosságnak az alvilághoz lenne köze
A gyilkosság után öt nappal a meggyilkolt diák szülei 400 000 koronás jutalmat ajánlottak fel annak, aki segít a rendőrségnek a tettes kézre kerítésében; később Ľubo Roman, a Pozsony Megyei Önkormányzat akkori elnöke további 100 000 koronával járult hozzá a nyomravezetői jutalomhoz.
2006 februárjáig a rendőrség több tucat embert hallgatott ki, több fegyvert lefoglalt, és számos razziát hajtott végre olyan vendéglátóhelyeken, amelyeket neonácik látogattak.
Ugyanakkor felmerült az is, hogy a gyilkosságot az alvilághoz kötődő személyek követték el, akik közelharcot gyakoroltak véletlenszerűen kiválasztott járókelőkön. Robert Kaliňák belügyminiszter (Smer) a gyilkosság első évfordulóján azt mondta, hogy ezt a verziót sikerült kizárni. 2007 októberében különleges rendőri nyomozócsoport alakult az ügy kivizsgálására.
Kaliňák 2008 februárjában jelentette be, hogy a rendőrség az ügyben egy személyt gyilkossággal, négy másikat pedig testi sértéssel gyanúsított meg. A miniszter megerősítette, hogy az érintettek külseje szélsőséges mozgalmak iránti szimpátiára utal.
A Pozsony I. Járásbíróság azonban végül 2009 júniusában felmentette a Tupý-gyilkosság vádlottjait. 2010-ben három év után feloszlatták a nyomozócsoportot, a felderítetlen gyilkosság miatt indított büntetőeljárást 2012. augusztus 24-én felfüggesztették.
11 év után újabb vádlott
Majdnem 11 évvel később, 2023. március 21-én a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a „Karma” fedőnevű akció keretében tíz embert vett őrizetbe a Tupý-gyilkossággal összefüggésben, közülük nyolcat később szabadon engedtek.
A gyilkossággal gyanúsított Adam Puškár ügyvédet három nappal később előzetes letartóztatásba helyezték, majd szeptemberben az ügyészség vádat emelt ellene társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt. A per 2023. november 15-én kezdődött.
A vádlott, aki tagadja bűnösségét, 2024 januárja óta szabadlábon védekezhet. A bíróság 50 000 eurós óvadék ellenében engedte ki, és elektronikus nyomkövetőt kapott.
A következő tárgyalást 2026. január 23-ára tűzték ki. Tanúként beidézték mások mellett Juraj Ondrejčákot, a Piťo-klán fejét is.
Kapcsolódó cikkünk
Adam Puškár, a Daniel Tupý-gyilkosság vádlottja nem ért egyet a bíró lecserélésével, ezért hivatalosan kifogást emelt a döntés ellen. A változtatást törvénytelennek és alkotmányellenesnek tartja.
Hangsúlyozta, az ő érdeke is az, hogy az eljárás minél hamarabb lezáruljon. A sértettek ügyvédje szerint nincs ok kifogást emelni a bíró lecserélése ellen. A tárgyalás a panaszról szóló jogerős döntés után folytatódik.
Idősebb Daniel Tupý, a meggyilkolt férfi édesapjának véleménye szerint egyértelmű a vádlott szerepe az ügyben. „Azt is szeretnénk tudni, hogy a hatóságok miért tették lényegében félre ezt az ügyet, és miért nem nyomoztak. Ezt ugyanis már 2006 óta folyik” – tette fel a kérdést.
Roman Kvasnica, a sértettek ügyvédje kijelentette, tiszteletben kell tartani a vádlott panaszát. „Tiszteletben kell tartanunk a vádlott jogait. Ahogy én értelmezem, annak felülvizsgálatát kéri, van-e joghatósága ennek a bírónak, vagyis, hogy a bírót ebben az ügyben törvényes módon cserélték-e le. Ezt tiszteletben kell tartanunk, nem avatkozhatunk bele semmilyen módon, ezt most nem is tudjuk megítélni. Ezt az illetékes kerületi bíróságnak kell megtennie, úgyhogy majd meglátjuk, hogyan dönt. Nekünk nincs kifogásunk a bíró ellen” – mondta Kvasnica.
Adam Puškár vádlott szerint azért törvényellenes az új bíró kirendelése, mert a munkarendjének megváltoztatásával adták utalták hozzá az ügyet. „Hiányzik az indoklás, a hivatkozás a bírókról szóló törvényre, és nincs hivatkozás magára a munkarendre sem, ami nem teszi lehetővé az ügy ilyen jellegű áthelyezését” – mondta a vádlott az újságíróknak.
Daniel Tupýt 2005. november 4-én este gyilkolták meg a pozsonyi rakparton (Tyršovo nábrežie) levő parkban. Késsekkel és boxerekkel felfegyverzett férfiakból álló csoport támadt rá a diákokra Ligetfaluban (Petržalka), a Duna-part közelében. Az incidensben többen megsérültek.
A bűncselekmény számos reakciót váltott ki, sokan elítélték az erőszakot és a neonácizmus megnyilvánulásait. A rendőrség korábban azt a verziót is vizsgálta, van-e köze az ügyhöz az alvilágnak. Eredetileg öt ember ellen emeltek vádat, Richard H.-t tíztől 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegette. A vádlottakat a Pozsony I. Járásbíróság 2009 júniusában felmentette.
Elévült?
A Büntető Törvénykönyv módosítása értelmében, melyet a jelenlegi kormánykoalíció eszközölt ki, az elévülési idő 20 évről 10 évre csökkent, ami ezt a gyilkossági ügyet is érinti. Michaela Matušíková, Puškár ügyvédje ugyanakkor korábban azt nyilatkozta, hogy az ügyfele nem kíván élni az elévülés lehetőségével.
„Mivel ragaszkodik az ártatlanságához, célunk az lesz, hogy az elévülés ellenére is felmentő ítéletet érjünk el a büntetőeljárásban” – közölte.
Ennek ellenére ha a bíróság bűnösnek találná Adam Puškárt, valószínűleg akkor sem kerülne börtönbe.
„Előfordulhat olyan helyzet, hogy a bizonyítás megerősíti a vádirat és az eljárás megalapozottságát. Ilyen esetben a bíróság bűnösnek nyilváníthatná a vádlottat, de már nem szabhatna ki rá büntetést”
– mondta korábban az RTVS-nek Ondrej Laciak büntetőjogi szakértő.
Megemlékezések a Tyrš rakparton és az egyetemen is
Az Antifašistická Bratislava kezdeményezés, a Cyklokuchyňa és számos más civil szervezet megemlékezése a tragédia 20. évfordulója alkalmából ma 18:30-kor kezdődik a Tyrš rakparton, a Daniel Tupý és az extrémizmus további áldozatainak emlékére állított emlékműnél. A résztvevőket arra kérik, hozzanak mécseseket és gyertyákat, hogy a rakpart fénybe borulva emlékezzen Daniel Tupýra.
A szervezők szerint a megemlékezés nemcsak Tupý tragédiájáról szól, hanem a mai Szlovákia társadalmi állapotáról is. Mint fogalmaztak: ahelyett, hogy a társadalom szembenézett volna a fasizmussal és a neonácizmussal, ezek a nézetek mára beszivárogtak a politikába és a mindennapokba is.
„Húsz év után visszatérünk a Tyrš rakpartra, hogy közösen kiálljunk egy fasizmus és nacionalizmus nélküli országért és világért”
– írták felhívásukban, rámutatva, hogy a szélsőséges eszmék elleni küzdelem még messze nem ért véget.
A Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Kara külön megemlékezést tart este hat órától „Csend Daniel után” címmel, melynek része lesz egy kerekasztal-beszélgetés is a közterületek biztonságáról és a gyűlölet megnyilvánulásairól. Marek Števček rektor hangsúlyozta:
„Daniel Tupý meggyilkolása óta húsz év telt el, de az emlékezés csendje a felelősség hangja is. Minden nemzedéknek újra meg kell erősítenie: a gyűlöletnek és az erőszaknak nincs helye sem az egyetemen, sem a társadalomban.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


