Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.

A határozatban a kormány a civil finanszírozási rendszer átláthatósága érdekében elrendeli a NEA működésének átfogó tényfeltáró átvilágítását és felülvizsgálatát, amellyel a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert bízta meg.

Jelezték, hogy a vizsgálatnak az általános pénzügyi, jogi és célszerűségi vizsgálaton túl mindenképpen ki kell terjednie a kiírt pályázatok törvényben meghatározott célokkal való összhangjára, a Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumainak döntési mechanizmusára, továbbá a civil jelöltállítási rendszer felülvizsgálatára.

Ezen felül felkérték a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert, hogy

Hírdetés

a vidék- és településfejlesztési miniszter bevonásával, a vizsgálat eredményétől függően tegyen javaslatot a kormány új támogatáspolitikai koncepciójára.

Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenysége

Szintén megjelent a Magyar Közlönyben csütörtökön a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.

A határozatban a kormány felhívja az irányítása alatt álló közigazgatási szerveket, hogy – az iratkezelésükre és az iratok megőrzésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével – minden, a kezelésükben lévő, 1990. április 8. előtt keletkezett iratot adjanak át – a feladatkörében érintett – közlevéltárnak vagy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, amennyiben a feladat végrehajtását az érintett irat minősítése akadályozza, 30 napon belül kezdeményezzék a minősítés feloldását.

A kabinet felkérte a pénzügyminisztert, hogy – a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterrel, valamint az igazságügyi miniszterrel együttműködve – biztosítsa a feladatok végrehajtásához szükséges költségvetési forrást, valamint a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert, hogy a kultúráért való felelőssége keretében készítse elő a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló jogszabályok felülvizsgálatát.

A kormány felkérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, hogy az MNB kezelésében lévő, 1990. április 8. előtt keletkezett iratok vonatkozásában a közigazgatási szervekhez hasonlóan járjon el.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »