Bevallom, imádom Sebeők János gondolkodását. Amit persze nem kell bevallani, mert Jánost könnyű szeretni. Az író, filozófus és publicista, vagy inkább ez a hiperrealista punk most éppen egy adag hamisítatlan, igazi trágyáról jutott eszembe. Mielőtt még bárki megrökönyödne, muszáj elárulnom: konzervbe csomagolva vásároltam ilyet a minap egy nagyszerű, éttermekkel tarkított olasz élelmiszerboltban, s azt is, hogy képzettársításom ellen Jánosnak biztosan nem lenne semmilyen kifogása.
Szóval a Real Shit (Valódi szar) márkájú konzervtrágyáról nem véletlenül jutott eszembe János, aki rövidebb írásaiban paradoxonok, egymást kizáró dolgok tarthatatlanságára világított rá nemegyszer, penge logikával. Azért, hogy könyvein túl a napi sajtó se legyen híján gondolatmorzsáknak, egy teljes újságoldalon botránkozott meg például a Pesti Hírlapban a világ híreiben újdonságként tálalt, katalizátorral felszerelt motoros fűrész ellentmondásosságán. Feldúltan írt arról, hogy micsoda álságos világ az, amelyben a globális környezetkárosítás közepette egy olyan gyilkos eszközt hoznak létre, amellyel a környezetet kímélve lehet az erdőket irtani.
János volt az, aki pár évvel korábban a világ nyűgét magára véve azért ült be egy párducketrecbe a nyilvánosság előtt, hogy hatásosan bemutassa és elmagyarázza az embereknek, nem a vadállatokat, hanem az embereket kellene rácsok mögé zárni mindannyiunk érdekében, mivel a világ legtermészetesebb módján pusztítjuk el a természetet, közös erővel, megállás és gondolkodás nélkül. Nem kis meghökkenést keltett azon hatalmas fenyőfa kivágása fölötti bosszankodásával is, amelyet a Vatikánban állítottak föl karácsonykor, s cikkében arra biztatta az embereket, hogy igazi és élő helyett vásároljanak inkább műanyag fenyőfát az ünnepen.
És persze micsoda dolog az is, hogy a bányászat felszámolásával az élettelen szén helyett élő fát, erdőket égetünk el, hogy úgynevezett bioenergiát nyerhessünk. De az sem különb, hogy energianövényekkel vetünk be termőföldeket, és élelmiszerek helyett üzemanyagot állítunk elő. Ahogy említhető a hazai cukorgyártás is, amelynek során a répának a fogyasztó által már nem hasznosított részeit nem a talajba juttatjuk vissza, hanem azokat biokazánokban elégetve ugyancsak bioenergiát nyerünk. A gondolkodásunkba befészkelődő ésszerűtlenséget tükrözi az is, hogy például a kaposvári cukorgyár által létesített biokazánok ünnepélyes avatóján részt vevő agrárszakember, Glattfelder Béla ma már leginkább a zöldenergia népszerűsítésében utazik, mintsem a mezőgazdaságban. Az agrárszakmai lapok címlapjain nem egészséges, jólétben gyarapodott háziállatok kapnak helyet, vagy kémiai anyagoktól mentesen előállított, organikus élelmiszerek viszik a prímet, hanem különböző multinacionális vállalatok csillogó-villogó vegyszeres hordói.
A talajerő szükséges és elengedhetetlen visszapótlása mellesleg más esetekben sem egyszerű idehaza. Miközben a világ mezőgazdaságában újra egyre nagyobb szerep jut a szerves trágyának, addig Magyarországon a természetes talajerősítést a jogszabályi környezet gátolja. Így valósul meg például az a paradoxon, hogy hobbilovaglásra tartott lovai melléktermékét jó pénzért árulja szomszédainak az élelmes vállalkozó, a gazdálkodók azonban csak óriási nehézségek árán tudnak élni a természetes trágya használatának előnyeivel.
A 750 grammos, megfelelő mennyiségű nitrogént, foszfort és káliumot tartalmazó, tehén és tyúk érlelt ürülékéből készített valódi konzervtrágya átszámítva körülbelül 2000 forintba került a boltban. Azóta utánanéztem, az interneten is rendelhető. Ott pontosan 6 euró az ára.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 30.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
