Hunok építhették a Kaszpi-tengernél talált Stonehenge-et

Hunok építhették a Kaszpi-tengernél talált Stonehenge-et

Régészek felfedeztek egy hatalmas, 1500 éves kőépítményt a Kaszpi-tenger közelében, és úgy vélik, hogy a 120 hektáron elterülő kőrengeteget nomád törzsek építhették, például a hunok.

„Amikor a területen részletesen megvizsgáltuk, többféle kőépítményt azonosítottunk” – közölte a tanulmányt jegyző Andrey Astafiev, a délnyugat-kazahsztáni Manggisztaui Állami Történelmi és Kulturális Rezervátum régész munkatársa. A legkisebb építmények mindössze négyszer négy méteresek, a legnagyobbak azonban harmincnégyszer huszonnégy méter alapterületűek.

Fotó: Jevgenyij Bogdanov

A kőlapokat függőlegesen állították a földbe – írják a kutatók. A kövek némelyikén, amelyek úgy néznek ki, mint a Stonehenge darabjai, korabeli fegyverek és különböző élőlények faragott reprezentációi láthatók. Az egyik leglátványosabb lelet egy részben ezüstből készült nyeregrészlet, amely egy vaddisznó mellett egyelőre azonosítatlan ragadozók, valamint madarak képei láthatók. Egy másik ezüst nyeregdarabon egy ragadozó megtámad egy szarvast, miközben utóbbi orrára madarak is rárontanak, de van olyan lelet is, amelyen egy vaddisznó és egy madár üldöz egy szarvast. Az ábrázolások kimagaslanak a nyereg síkjából. A kutatók szerint az ábrázolásokat először bőrből faragták ki, amelyeket aztán fatáblákra ragasztottak, majd végül ezüstlemezekkel borították a formákat.

Még rengeteg munka áll a régészek előtt, és egyelőre csak annyit sejtenek az építkezés jellege és a sziklák alapján, hogy egy nomád törzs hagyatékát találták meg. Az ezüstnyereg dekorációja abból a korszakból származhat, amikor összeomlott a Római Birodalom, és a Hunok portyáztak Ázsia és Európa között.

Hírdetés

A nyergen lévő jelek alapján a tulajdonosa valószínűleg gazdag és kiváltságos ember volt. Azt viszont még nem tudják, hogy a tárgy miért került oda. Jevgenyij Bogdanov orosz akadémikus, a felfedezésről beszámoló tudományos cikk társszerzője szerint rituális vagy temetkezési céllal temethették el a nyerget. Találtak ott egy csontvázat is, de a vizsgálataik szerint az évszázadokkal a nyereg után került a földbe.

Fotó: Jevgenyij Bogdanov

Az egész lelőhelyet egy fémdetektoros kincskereső találta meg, F. Akhmadulin, aki az ezüstnyereg egyik töredékét 2010-ben megmutatta a régészeknek. Ebben a sivatagos régióban azonban elég rossz a gazdasági helyzet, ezért a régészek csak 2014-ben tudták elkezdeni a tudományos munkát.

A kutatások folytatódnak, és a tudósok 2017-ben egy újabb, az ezüst nyeregdíszről szóló tanulmány megjelentetését tervezik jövőre. Bogdanov reméli, hogy a közvélemény figyelmét is felkelti majd a lelőhely, amelyről egy napon talán film is készülhet.

Forrás: Index / mult-kor.hu / Via LiveScience

The post Hunok építhették a Kaszpi-tengernél talált Stonehenge-et appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »