Hülyét csinált magából Soros fia

Hülyét csinált magából Soros fia

Soros György fia éppen Budapesten panaszkodott arról, hogy elüldözték családi egyetemüket Budapestről. A kijelentés annyira meghökkentő, hogy Kovács Zoltán államtitkár nem is ment el mellette szó nélkül.

– A CEU-t betiltották, s ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról… Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Azonban addig is kitartunk – siránkozott a Soros-egyetem budapesti diplomaátadóján tartott beszédében Alex Soros, a milliárdos spekuláns fia és örököse. Mondanivalója abszurditását jelzi, hogy miközben üldöztetésről beszélt, éppen átadta azokat a diplomákat, amelyek egyébként nem felelnek meg a magyar felsőoktatási törvény előírásainak.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitteren reagált a Soros-birodalom trónörökösének csúsztatására:

„Ki veszi észre itt az iróniát? Soros fia azt mondja, hogy a magyar kormány betiltotta a CEU-t, és kiutasította az országból. Mondta mindezt – várjunk csak – a CEU diplomaátadóján, Budapesten” – mutatott rá az ellentmondásra a kormánypárti politikus.

Ezek után elmondta, mi áll valójában a Soros-hálózat álhisztériája mögött: „A CEU nem végez felsőfokú képzést az Egyesült Államokban, de amerikai diplomákat ad ki Magyarországon. A Közép-Európai Egyetem pedig ezentúl is ad majd diplomát Magyarországon. Kíváncsi vagyok, hogy Alex S. eljön-e a következő évfolyam diplomaátadására is” – tweetelte Kovács Zoltán.

Hírdetés

A Fidesz szerint Soros György célja semmit sem változott, továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint mindehhez a “brüsszeli bürokrácia asszisztál” és továbbra is Soros György tervének a végrehajtásán dolgozik.

Eközben a Soros-egyetem rektora, Mi­chael Ig­na­tieff a német Der Standardban támadta Magyarországot, és a Ripost szerint arról is ábrándozott, hogy esetleg az EU megvonja az uniós támogatásokat Magyarországtól, ám mindez nem következett be.

www.lokal.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »