Hullanak a török katonák is a kurdok ellen vívott harcban

Török katonai járőrök mellett robbantottak pokolgépet kurd lázadók a délkelet-törökországi Siirt tartományban. A merényletben legkevesebb nyolc katona életét vesztette, és többen megsebesültek.

A helyi sajtó szerint ez volt a török hadsereg elleni legtöbb halálos áldozatot követelő rajtaütés, amióta Ankara júliusban hadjáratot indított a kurd gerillák ellen.

Hírdetés

Ugyancsak szerdán két török katona vesztette életét a PKK harcosaival folytatott összecsapásokban a délkeleti Diyarbakir tartományban. A PKK és a török biztonsági erők között hároméves tűzszünet után újultak ki az összecsapások a július 20-i suruci merénylet óta. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számlájára írt terrorakció miatt a PKK azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy nem védelmezik a kurdokat, ezért ismét támadásokba kezdett a török biztonsági erők tagjai ellen. Erre válaszul a török légierő július 24. óta légicsapásokat mér a PKK észak-iraki és délkelet-törökországi állásaira.

A kiújult fegyveres cselekmények az összeomlás szélére sodorták a Recep Tayyip Erdogan elnök által 2012-ben megkezdett tárgyalási folyamatot, bár formálisan egyik fél sem állt fel a tárgyalóasztaltól. A PKK korábban évtizedeken át felkelést vezetett a török kormány ellen.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »