Hú, de ciki! Az Orbán-kormányon és a Soros könyv ufológus szerzőjén gúnyolódik a nyugati sajtó

Hú, de ciki! Az Orbán-kormányon és a Soros könyv ufológus szerzőjén gúnyolódik a nyugati sajtó

Kezd meglehetősen kínossá válni a kormánypártok politikusai számára az ufológus, Andreas von Rétyi által jegyzett Soros könyv. A kötetből 13 millióért több ezer darabot rendelt a Fidesz. A hvg.hu megkérdezte erről Orbán Viktort is, aki úgy reagált arra a kérdésre, hogy olvasta-e a művet, hogy az ufók nem tartoznak a kormány hatáskörébe.
A portál anyaga szerint szinte senki nem olvasta a kötet. Ki tudja, lehet, hogy kötelező olvasmány lesz. 

Mindenesetre a nemzetközi sajtó a budapesti kínai és a Kelet-Közép Európa miniszterelnökeinek csúcsáról szóló tudósítások mellett, kiemelten foglalkoztak az ufológus és az Orbán-kormány sajátos kapcsolatával. 

Antiszemita propagandaelem

Az olasz La Repubblica azt írta:

„Orbán Viktor felbérelt egy német ufológust, hogy bemocskolja Soros Györgyöt”

Az Andrea Tarquini által jegyzett írásban a szerző megjegyezte, hogy

az antiszemita propaganda kedvelt eleme, a rágalmazás érhető tetten ebben, amit most az Orbán-kormány a hatalma megszilárdítására használ fel.

A cikk szerint Orbán Viktor pártja egy kétes hírű ufológust bízott meg azzal, hogy írjon egy rágalmazó kötetet Soros Györgyről.

A magyar kormány első számú ellenségként tekint a zsidó származású amerikai milliárdosra, aki kiterjedt civil hálózatot finanszíroz. Tarquini úgy vélte, hogy Andreas von Rétyi által írt könyvben Sorost egy összeesküvőként jellemzik, aki a kontinens keresztény lelkét támadja az iszlám migránsok betelepítésével.

Hírdetés

Kormányközeli kiadó gyarapodott

Ötezer példányt akar kiosztani Orbán Viktor pártja a parlamenti képviselőknek, aktivistáknak Andreas von Rétyi Soros könyvéből – írta a Die Presse. Az egyik legbefolyásosabb osztrák lap cikke kitér arra, hogy az Orbán-kormány Soroshoz köt egy tervet, ami szerint a milliárdos üzletember a nemzeti identitás és a kereszténység szétrombolására törekszik menekültek millióinak Európába telepítésével.

A cikk megjegyzi, hogy egy kormányhoz közelálló kiadó fordította le a könyvet.

A lap idézi Halász János szóvivőt is, aki alapos és pontos munkaként jellemezte a Sorosról készült könyvet. A fideszes politikus hozzátette, hogy nem ismeri Rétyi munkásságát.

A Die Presse viszont megmutatta olvasóinak és úgy jellemezték Rétyit, mint aki összeesküvés-elméletekben utazik, illuminátusokról és űrlényekről és a szeptember 11-i terrortámadás eltitkolt történetéről írt. 

Fura kapcsolat

A politikusok és az összeesküvés-gyártók szövetségéről írt cikket a Die Welt az Orbán-Soros konfliktus kapcsán. A lap megjegyezte, hogy a magyar kormány egy egészen sajátos kampányt folytat azzal, hogy a Soros elleni küzdelmében egy német összeesküvés-elméleteket gyártó ufológus könyvét használja. Az írás szerint Soros befolyása és milliárdja, azok eredete, felhasználása tökéletes támadási felületet biztosít a konspirációs elméletek kitalálóinak és azoknak a politikusoknak is, akik ellenzik Soros nyílt társadalom koncepcióját.

A lap idézi Rétyi könyvének azt az elemét, hogy Soros aljas tervet eszelt ki Európa meggyengítésére és hálózataival árnyékkormányt hoz létre. A Die Welt cikke megjegyezte, hogy Orbán számára az ilyen pamflet jó muníció a Soros elleni hónapok óta tartó propagandához. 

Könyv- és plakáthadjárat

A politico.eu szintén Rétyi ufológus múltját feszegeti és azt, hogy Orbánék osztogatni szeretnék a Sorost lejárató könyvet támogatóik között. Az írás visszaidézi az üzletember és a kormány konfliktusainak eddigi állomásait és megjegyezték a  Soros plakátokat kiemelve, hogy mind bel, mind külföldön súlyos kritikával illették Orbánék kampányfogását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »