Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön Robert Fico szlovák miniszterelnökkel tartott találkozót, ahol Hszi reményét fejezte ki, hogy Szlovákia továbbra is segíteni fogja Kínát az európai kapcsolatainak építésében és fejlődésében – jelentette a kínai állami média.
„A nemzetközi közösségnek minden eddiginél nagyobb szüksége van az egységre és az együttműködésre”
mondta Hszi Ficónak, aki szerdán az egyetlen európai uniós vezetőként vett részt a pekingi győzelem napi parádén.
Kína hajlandó megerősíteni a magas szintű kapcsolatokat Szlovákiával, és aktívan előmozdítaná a gyakorlati együttműködést olyan területeken, mint az új energia, az infrastruktúra és a logisztika
– mondta Hszi.
„Szlovákia nagy jelentőséget tulajdonít Kínával való kapcsolatainak, és készen áll a kormányzási tapasztalok cseréjének elmélyítésére, a különböző területeken való együttműködés erősítésére, valamint arra, hogy több kínai vállalkozást fogadjon befektetésre és üzleti tevékenységre Szlovákiában”
idézte a kínai média Ficót.
„Szlovákia hajlandó szoros kommunikációt és koordinációt fenntartani Kínával, és aktívan dolgozni a globális kormányzási rendszer reformján és fejlesztésén”
tette hozzá a szlovák vezető.
Fico és Hszi legutóbb május 9-én, a második világháború végének 80. évfordulóját megünneplő katonai parádén találkozott Moszkvában. A szlovák miniszterelnök kedd óta tartózkodik Pekingben, ahol tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.
Fico meghívta Szlovákiába a kínai elnököt. Hszi elfogadta a meghívást
MTI
Nyitókép forrása: sita/Lintao Zhang/Pool Photo via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


