Túl korai még előválasztási logikában gondolkodni, és korántsem biztos, hogy a konzervatív politikai erők valóban egy zászló alá gyűjthetők – véli Juraj Hrabko publicista. A politikai elemző a TASR TV műsorában reagált a KDH elnökének azon elképzelésére, hogy a következő parlamenti választásokon egy közös konzervatív listán induljanak a jobboldali pártok.
Hrabko szerint a szándék érthető és politikailag logikus, hiszen az összefogás csökkentheti a szavazatok szétaprózódásának és az ötszázalékos parlamenti küszöb alatti „elveszett voksoknak” a kockázatát. Ugyanakkor hangsúlyozta: a politikában komoly különbség van aközött, hogy valamit szeretnének, és aközött, hogy az valóban meg is valósítható.
„A Majerský-féle elképzelés szép, de a vágy és a realitás között sokszor áthidalhatatlan a távolság”
– fogalmazott a publicista.
A KDH elnöke, Milan Majerský korábban a TASR-nek nyilatkozva arról beszélt: sok választó szeretné egyetlen, közös listán látni a konzervatív politikai erőket, mert ez megkönnyítené számukra a döntést a szavazófülkében.
„Nem közömbös számunkra ez a kérdés. Bevallom, számunkra az lenne a legegyszerűbb, ha a konzervatívok egy fedél alatt lennének”
– mondta Majerský.
Hrabko szerint azonban a választási ciklus felénél járva még korai bármiféle végleges előválasztási stratégiát építeni. A pártok támogatottsága a ciklus második felében jelentősen átrendeződhet, ráadásul az sem kizárt, hogy időközben változik a választási törvény.
„Jelenleg nem ismerjük a jövőbeli feltételeket. Felelőtlen lenne most spekulálni arról, milyen formában induljanak majd a pártok”
– tette hozzá.
A publicista reagált Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia elnökének kritikájára is, aki a január 10-i csúcstalálkozótól átfogó válságkezelő tervet várt volna. A találkozón Peter Pellegrini köztársasági elnök, Richard Raši házelnök és Robert Fico miniszterelnök vett részt.
Hrabko szerint Šimečka túlzott elvárásokat fogalmazott meg.
„Ha nem várt volna irreálisan sokat ettől a találkozótól, nem is csalódott volna”
– jegyezte meg. A politikai elemző úgy látja, az ilyen újévi egyeztetések elsősorban szimbolikus jelentőségűek, és a deklaratív egységet szolgálják.
A szakértő nem vár komoly gyakorlati áttörést a szlovák–cseh közös kormányülések újraindításától sem, amelyről Andrej Babiš és Robert Fico egyeztetett január 8-án Pozsonyban. Hrabko szerint ezek a találkozók inkább politikai üzenetek, a konkrét szakmai munkát továbbra is az egyes minisztériumok végzik.
Hasonlóképpen visszafogott elvárásai vannak a Slafkovský-formátum – Szlovákia, Ausztria és Csehország – miniszterelnöki egyeztetéseivel kapcsolatban is. Mint mondta, a párbeszéd mindig hasznos, de látványos eredmények ritkán születnek az ilyen fórumokon.
teraz.sk, Körkép.sk
Nyitókép forrása: MI felvétel
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


