"Hozzászoktunk az amerikai beavatkozáshoz"

Moszkvának nincs kétsége afelől, hogy az Egyesült Államok be fog avatkozni a jövő évi oroszországi elnökválasztásba – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kínai és japán sajtóorgánumoknak adott, a TASZSZ orosz hírügynökség által szerdán ismertetett nyilatkozatában.

„Hozzászoktunk az amerikai beavatkozáshoz. Együtt élünk vele, csakúgy mint azzal, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatják a telefonbeszélgetéseket. Ha nem ebből indulnánk ki, az azt jelentené, hogy abszolút naivak vagyunk, egy másik bolygóról érkeztünk, és nem tudjuk, hogy mi miről szól” – mondta.

Az Egyesült Államokban az elnökválasztásokba történt állítólagos orosz beavatkozás ügyében folytatott nyomozással kapcsolatban megismételte a moszkvai álláspontot, miszerint semmilyen bizonyíték sem támasztja alá az orosz hackerekkel kapcsolatos vádakat.

A kétoldalú viszony kilátásairól szólva Rjabkov kijelentette: „továbbra is úgy gondoljuk, hogy Donald Trump kormányzatának megjelenésével van lehetőség orosz-amerikai kapcsolatok bizonyos fokú javítására”.

Hírdetés

Ugyanakkor megjegyezte, hogy az Egyesült Államokban egy sok tekintetben példa nélkül álló szankciós törvényt fogadtak el, amely számos tekintetben „megkötötte a végrehajtó hatalom kezét”, és ” megfosztotta a manőverezés lehetőségétől”. Mint mondta, az a tény, hogy a végrehajtó hatalomnak a kongresszus jóváhagyása nélkül nincs lehetősége a büntetőintézkedések eltörlésére, „komoly csapás” a kétoldalú kapcsolatok fundamentumára.

A miniszterhelyettes kijelentette, hogy Moszkva nem kívánja „nulla végösszegű játékká” változtatni a Washingtonhoz fűződő viszonyát, mert tisztában van vele, hogy ezzel számos esetben magának ártana, illetve a regionális vagy globális biztonságnak okozna kárt. Mint mondta, az Oroszország ellen bevezetett, „törvénytelen” amerikai szankciók mintegy 400 orosz szervezetet és 200 orosz állampolgárt vettek célba, amivel szemben eltörpülnek az orosz válaszlépések.

A vezető diplomata elvetette azt az értékelést, hogy az Egyesült Államok és Oroszország a régi értelemben vett hidegháborúba keveredett volna egymással, annál az oknál fogva, hogy már nem rendszerek és ideológiák állnak egymással szemben. Sajnálkozását fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy szerinte az Egyesült Államok egyre erőteljesebben törekszik akaratának Moszkvával szembeni érvényesítésére, valamint arra, hogy „egyebek között meg nem engedett fogások alkalmazásával” megváltoztassa Oroszország politikai irányvonalát.

mti


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »