Kivégzését követően Olaszország fasiszta vezetőjének holtteste számos hányattatáson ment keresztül, mire állandó helyre került. A tömeg haragja után a boncasztalról jelöletlen sírba, majd innen különféle rejtekhelyekre került, végül pedig szülővárosába. Olaszországban a fasiszta korszak számos kérdése azonban továbbra is rendezetlen. (Figyelem! A képi tartalom felkavaró lehet!)
1946. április 21-én – húsvét vasárnap – közeledett az első évfordulója Olaszország teljes felszabadulásának, amely 23 évnyi fasiszta diktatúrának és ötévnyi háborúnak vetett véget. Egy fiatal fasiszta újságírónak, a 25 éves Domenico Leccisinek és két társának azonban az ünneplés helyett más tervei voltak: Milánó legnagyobb temetőjében, a több mint félmillió sírt számláló Cimitero Maggiore di Milanóban (más néven a Musocco-temetőben) egy jelöletlen sírt kezdtek el kiásni.
Amikor leértek a mindenfajta díszítést nélkülöző fa koporsóhoz, felnyitották azt. A benne lévő holttest korántsem oszlott még el puszta csontvázzá: arca már nem volt felismerhető, azonban látható volt a szíve tájékán becsapódott négy lövedék nyoma, amelyek végeztek vele. A holttest állapotán nyilván az sem segített, hogy elföldelése előtt egy dühödt tömeg ütötte-verte.
Leccisi és társai kiemelték a testet a koporsóból, és egy jól látható helyre helyeztek egy üzenetet: „Végre, ó Duce, velünk vagy. Betakarunk rózsákkal, de erényed illata elnyomja még azokat is.” A vezér csaknem pontosan egy évvel korábban, 1945. április 27-én éppen Svájc felé tartott szeretőjével, Clara Petaccival, több más magas rangú olasz fasisztával, és német kíséretükkel. A konvoj éppen egy Dongo nevű falu közelében haladt a Comói-tó mellett, amikor helyi partizánok egy csoportja rajtaütött. A kommunista partizánok felismerték az egyik vezető fasisztát a szállított emberek között, és alkut kötöttek a németekkel: továbbhaladhatnak, ha átadják nekik az olaszokat.
A Pier Luigi Bellini delle Stelle és Urbano Lazzaro által vezetett fegyveresek ekkor még nem ismerték fel Mussolinit, csupán amikor már az utolsó embereket szállították le a teherautókról: az egyik platójának sarkában volt összekuporodva. Lazzaro későbbi elbeszélése szerint „arca olyan volt, akár a viasz, tekintete üveges, de valahogy vak. Teljes kimerültséget olvastam ki belőle, de félelmet nem (…) Mussoliniben semmi akarat nem látszott már, lelkileg halottnak tűnt.”
Az Audisio által használt francia gyártmányú, MAS 38 típusú géppisztoly az Albán Nemzeti Múzeumban (kép forrása: Wikimedia Commons)
A foglyokat először bevitték Dongóba, azonban mivel a környéken még harcok folytak, a partizánok jobbnak látták Mussolinit és Petaccit egy eldugottabb helyre vinni, így az éjszaka folyamán egy közeli tanyára szállították őket. Eközben megszületett az észak-olaszországi partizánok vezetőségében a döntés, hogy Mussolinit ki kell végezni. Április 28-án két férfi, Walter Audisio és Aldo Lampredi útnak indult Milánóból Dongóba, ahol Bellini delle Stelle fogadta őket, és a De Maria-család tanyájára irányította őket. Innen a Giulino de Mezzegra nevű közeli faluba vitték a Ducét és szeretőjét, ahol a Villa Belmonte nevű birtoknál megálltak, és leparancsolták őket a teherautóról. Audisio saját fegyvere elsőre csütörtököt mondott, így egy Michele Moretti nevű partizán géppisztolyát vette kölcsön. A lövések délután 4:10 körül dördültek el.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »