Hosszú Katinka nem boldogtalan az ezüsttel, kiderült, hogy miért

Hosszú Katinka nem boldogtalan az ezüsttel, kiderült, hogy miért

A háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek csütörtök délután be kellett érnie a második hellyel 200 pillangón, Kapás Boglárka mögött.

Hosszú Katinka megszokta, hogy világversenyekről aranyérmekkel tér haza, ám ezen az Eb-n a 400 vegyesen termett aranyérem után 200 pillangón meg kellett elégednie a második hellyel azért, mert egyéni csúccsal Kapás Boglárka győzött – tehát jobb időeredménnyel, mint amellyel a világbajnokságot megnyerte a távon.

Hírdetés

Elégedetlen nem is volt a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, hisz nem tartozik a két legfontosabb száma közé a 200 pillangó (a 200 és 400 vegyes után csak a harmadik), és ez le is olvasható az arcáról azon a képen, amit a Facebookra feltöltött.

Hosszú Katinka legutóbb 2014-ben állhatott Európa-bajnoki és 2017-ben világbajnoki dobogóra ebben a számban 50 méteres medencében – hívta fel a figyelmet a 24.hu, vagyis egy teljes olimpiai ciklus elmúlt neki érdemi siker nélkül 200 pillangón.

Hogy az olimpián ússza-e ezt a számot, nyilatkozata alapján a május végi Mare Nostrum versenyt követően jelentheti be, a joga megvan hozzá – ugyanúgy Jakabos Zsuzsannával szemben, mint az előző olimpia küszöbén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »