Hosszú Katinka luxusedzőtáborba készül

Hosszú Katinka luxusedzőtáborba készül

A Magyar Úszó Szövetség még nem döntött, hogy teljesíti-e a visszatérésre készülő háromszoros olimpiai bajnoknő kéréseit.

Hosszú Katinka bejelentette, hogy indulni akar a jövő évi párizsi olimpián, ezért edzésbe állt, ám hogy megfelelően fel tudjon készülni, januárban ő is egy meleg égövi helyszínen, Dubajban szeretné róni a hosszakat, akárcsak a válogatott többi tagja. Erről írásos beadványt intézett a Magyar Úszó Szövetséghez, amelyben a Blikk információi szerint a 34 éves úszó azt kérte, a válogatottól külön, a családja jelenlétében utazhasson a Közel-Keletre, s ott a férjével, egyben edzőjével, Layber-Gelencsér Mátéval, a kislányával és egy bébiszitterrel egy ötcsillagos szállodában tölthesse az idejét a felkészülés során.

Hírdetés

Az úszószövetség a lap érdeklődésére azt közölte, még nem született döntés az ügyben, de a luxuskéréseit biztosan nem teljesíti, de arra talán van esélye, hogy a válogatottal elmehessen edzőtáborozni Dubajba. Mindez azért lenne már így is jelentős gesztus, mert Hosszú Katinkának nincs meg az olimpiai induláshoz szükséges szintideje, így jelenleg nem is élvezhetné a legjobbaknak járó lehetőségeket.

Az úszónőnek nem elég megúsznia az olimpiai szintidőt, az adott számban a két legjobb magyar egyikének is kell lennie. A szakemberek szerint óriási formajavulásra lenne szüksége, hogy ez összejöjjön. Sós Csaba szövetségi kapitány azt mondta, Hosszú Katinkának a szülés előtti utolsó versenye már egy masszívan lefelé ívelő pályafutást mutatott, ezért szinte esélytelennek tartja, hogy ismét éremmel térjen haza az olimpiáról.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »