A Hősök nyomában legújabb része rendhagyó. Rendhagyó abban a formában, hogy az eddigiektől eltérően ezúttal nem olyan harcosról lesz szó, aki karddal védte az országot, hanem olyanról, aki hittel és műveltséggel, ahogy magát a "harcot" mint fogalmat is sokféleképpen értelmezhetjük. A magyar emlékezetpolitikának így is lenne bőven mit helyretennie a személyét illetően, jelentősége jóval nagyobb volt annál, mint ahogyan azt sokan gondolják. Neve legutóbb talán akkor került elő, amikor a Főpolgármesteri Hivatalból azóta már kirúgott Békés Gáspár nevű valami azzal hencegett egy hangfelvételen, hogy a Gellért-hegyen (a püspök halálának helyszíne) található keresztet szivárványszínű festékkel gyalázta meg.
Nos, nézzük meg közelebbről ki is volt Szent Gellért, aki megkerülhetetlen szerepet játszott az államalapítást követő konszolidációs évtizedekben és az azt követő vérzivataros időkben is.
Szent Gellért 980 körül született Velencében, egy patrícius család sarjaként. Kiskorában szülei a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő Szent György-szigetre vitték, mert úgy festett, hogy a gyermek nem marad életben. Megfogadták, ha György nevű fiúk (eredetileg György volt a neve) a szigeten élő bencés szerzetesek imájára meggyógyul, akkor a monostorban hagyják és Istennek szentelik életét. György meggyógyult, a szigeten maradt, ahol a bencések oktatták és tanították. A Gellért nevet később, apja tiszteletére vette fel, akit 990 és 995 körül egy szentföldi zarándoklat során az arabok megöltek.
Huszonöt éves korában Gellértet perjellé választották, majd nem sokkal később Bolognába küldték tanulni. a Szent György-szigetre harminckét évesen tért vissza, ahol apáttá választották, azonban erről három év múlva le is mondott, hogy a Szentföldön telepedhessen le.
Gellért sosem jutott el ide, Isten más utat rendelt számára, amely során élete összefonódott Magyarország történelmével. 1015. február közepén (tehát majdnem kereken 1006 éve) szálltak tengerre, ám egy vihar Isztria felé sodorta őket, így a Póla melletti Szent András-szigeten kötöttek ki. Itt találkozott a római követségből éppen hazatérő Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy útjának folytatása előtt látogassa meg I. István magyar királyt. Persze Razina valódi szándéka az volt, hogy megnyerje Gellértet, mint komoly segítséget a fiatal keresztény állam számára. Gellért beleegyezett a látogatásba, elsősorban azért, mert Magyarországról könnyebben és biztonságosabban juthatott el Jeruzsálembe. 1015 tavaszán és nyarán sok időt töltött Anasztáz pécsváradi apátnál, Istvánnak pedig ez év augusztus 15-én mutatták be az ország akkori szívében, Székesfehérváron. Gellért – habár ez eredeti tervét végleg romba döntötte – végül vonakodva, de elvállalta a király kérését, hogy az ekkor nyolcéves Imre herceg nevelője legyen. Mindemellett, mint művelt egyházi személyt, István több diplomáciai küldetéssel is megbízta, így például egy franciaországi utat is Gellért teljesített.
Ahogy Imre idősebb lett, Gellért a remeteéletet választotta, 1023-ban Bakonybélbe vonult vissza. Magánya azonban nem tartott sokáig, István ismét komoly feladatot bízott rá. 1030-ban csanádi püspökké nevezte ki és rábízta az Ajtonytól visszafoglalt területek (Tisza-Maros-Duna köze) megtérítését. Gellért az egyházmegyét hét főesperességre osztotta, illetőleg a vidéket járta, hogy a kereszt alá tóduló népeket megkeresztelje, valamint hogy templomépítési helyeket jelöljön ki. Csanádon iskolát, bencés monostor templomot és székesegyházat is alapított, ő maga is foglalkozott tudományokkal, főként csillagászattal.
Szent István 1038-as halála után – vélhetően akarata ellenére – aktív politizálásba kezdett. Többször fellépett Aba Sámuel ellen, Péter idején pedig a király ellen fellépők Gellért székvárosában döntöttek Vazul fiainak visszahívásáról. A tragédia éppen akkor következett be, amikor Gellért Vazul sarjainak üdvözlésére indult. A kaotikus állapotok nyomán kirobbant utolsó nagy pogánylázadás, a Vata-felkelés során három társával együtt 1046. szeptember 24-én a "pesti révnél" (ma a Rudas-fürdő és környéke) elfogták őket a pogány felkelők, majd a Kelen-hegyről (ma Gellért-hegy) lehajították őket a mélységbe.
Noha nem magyarként látta meg a napvilágot, Szent Gellért püspök sorsa mégis összefonódott a magyarokéval, neve, és munkássága megkerülhetetlen a magyar történelem szempontjából, szerepe pedig nagyban hozzájárult a fiatal keresztény állam évtizedes sikereihez. Imre herceg tanítójaként, a kereszténység terjesztőjeként nem karddal, hanem műveltsége segítségével építette a felemelkedő Magyar Királyságot. Mindemellett ő volt az első komolyabb terjesztője Szűz Mária magyarországi tiszteletének.
Csanádon temették el, Szent László király pedig Istvánnal és Imrével együtt 1083-ban szentté avatta a vértanúhalált halt püspököt. Ma a velencei Muranoban nyugszik, számos ereklyéje azonban Magyarországon található.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Eddig megjelent részek:
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
