III. – Tűzszünet és eszkalálódás Boszniában
A Vance-terv és a boszniai horvátok helyzete
Za dom Spermni! – kezdődik Thompson legendás háborús dala, melynek címe Bojna Cavoglave. Marko Perkovic a Thompson nevet arról az antik fegyverről kapta, amivel harcolt és védte faluját Dalmáciában, Cavoglavét. A korabeli VHS felvétel hatalmas lelket öntött a horvátokba, mikor megjelent 1992 januárjában, erre pedig szükségük is volt az reménytelennek tűnő nemztetközi helyzetben. Az USA-ban azonban új elnöki kabinet került hatalomra, a demokrata Bill Clinton, akik előző, republikánus vezetésükkel ellentétben már sokkal nagyobb külpolitikai lehetőségeket láttak egy szétesző, s egyre inkább ortodox történelmi testvériségen alapuló oroszbaráttá váló Jugoszlávia ellenében. Noha az USA el nem ismeri Horvátországot, a nemzetközi mozgolódás megindul és Cyrus Vance ( ő volt a küldöttség vezetője is, aki a magyar Szent Koronát visszahozta 1978-ban) amerikai diplomata az ENSZ-en keresztül benyújt egy tűzszüneti, ideiglenes rendezési tervet. Ez a Vance-terv. Lényege, hogy a harcokat befagyasztják, a JNA kivonul az elfoglalt területekről, melyek már Szerb Krajnai Köztársaság névre hallgatnak és oda ENSZ békefenntartók érkeznek. Horvátország erre várt, s beleegyezik a tervbe. A helyzet pikantériája, hogy mire ez a megállapodás létrejön, már a JNA volt kiffuladóban és a horvátok hajtottak végre sikeres ellenoffenzívákat, amiket így Nyugat és Kelet- Szlavóniában leállítanak. A HOS vezetése őrjöng, de nekik is megvannak számlálva a napjaik. Sem Tudman, sem a nemzetközi közösségneknek nem érdeke, hogy szélsőjobboldali paramilitáris egységek flangáljanak a fronton tovább. Egy új törvénytervezettel 1992 közepéig a HOS egységek vagy beolvadnak a HV-be, vagy leszerelnek. Akkor még nem tudták, de egy harmadik út is állt, előttük, erre később visszatérünk. A britek még mindig figyelembe veszik Belgrád helyzetét és sokuk szerint
A Szerb Krajnai Köztársaság területeJugoszláviának nagyobb szüksége volt erre a fegyverszünetre, mint Horvátországnak. Az EU elismeri Horvátország függetlenségét. A Vance-terv életbe lép 1992 januárjában, de gyakorlatban természetesen nem úgy zajlik, ahogyan elképzelték. A JNA ugyan kivonul Szerb Krajnából, azonban minden fegyverzetüket és felszerelésüket hátrahagyják, amit birtokba vesz a frissen megalakuló Szerb Krajnai Hadsereg (RSK-erők). Innen lehet tippelni, hogy a fegyverropogások a határmenti zónákban egyáltalán nem szűntek meg. Hiába érkeznek az ENSZ békefenntartói (UNPROFOR), semmiféle gátját nem képzik az RSK-sok tömeges népirtásainak az elfoglalt területeken. 1992 elején a Zadar melletti Skabrinjában, majd több helyütt Gospic mellett és Kelet-Szlavóniában is tömeges népírtást követnek el az RSK erői horvát civilek ellen. Szerb Krajna egy folyamatosan fenyegető góc marad Horvátország testén, ami annak 1/3-át birtokolja. A horvát alkotmányt módosítják és jelentősen növelik a kisebbségi jogokat, részleges autonómiát biztosítva a horvátországi szerb többségű területeknek, de ez a szerbeket már nem hatja meg. Szerb Krajna természetesen egy önállóan létezésre alkalmatlan bábállam, amelyet az Észak-Boszniai főutvonalon ( és Kelet-Szlavóniát közvetlen a Vajdaság felől) látják el Szerbia felől utánpótlássa, élelmiszerrel és mindennel, ami egy ország működéséhez szükséges. Szerb Krajna Jugoszlávia nem hivatalos tagállamaként funkcionál, és Belgrád túlnyújtott keze horvát területeken, ami csak erőt akart gyűjteni a fegyverszünettel, hogy újra lecsapjon és továbbnyúljon. Viszont a Belgrád és Knin közötti utánpótlási útvonal biztonságába a történelem közbeszólt.
Bosznia etnikai térképe. Kék: szerb Zöld: bosnyák Narancs: horvátok
Az 1991-es év során a legtöbb hadműveletet a JNA erői, az akkor Jugoszlávia tagállamát képező Bosznia területéről indította. A friss bosnyák öntudattal rendelkező muszlimok szintén a függetlenné válással kacérkodtak, de látva Horvátország helyzetét, nem akartak szembeszegülni Belgráddal. Sokkal nagyobb probléma, hogy Bosznia majdnem fele szerb etnikumú, míg a nyugati, Hercegovinai területet horvátok lakják. Ezek a horvátok pedig 1991 végén nem igazán örültek annak, hogy a JNA végiggaloppozik a területükön, hogy az anyaországukat megszállják. Sokan közülök barikádokat állítottak a JNA erői ellen, akik nem egy esetben már hercegovinai területen megölték a horvátokat. Tömegesen menekültek a hercegovinai horvátok a háború súlytutta Horvátországba, ami nem volt képes ellátni őket, a jelentős belső emigráció mellett. Zágráb azonban úgy döntött inkább katonai kiképzésben részesíti őket és létrehozza belőlük a a Horvát Hadsereg, a HV boszniai ágát, így született meg a HVO. Már 1991 végén a boszniai horvátok elégedetlenek voltak a Szarajevói vezetéssel, amely nem védi meg őket a szerb agresszióval szemben, így kikiáltották a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaságot, amely úgy funkcionált, mint Horvátországban a szerb SAO-k, még de facto állammá válásuk előtt. Ennek az entitásnak lett a hivatalos hadereje a zágrábból irányított HVO. Erre válaszul a boszniai szerbek is megalakítják a Boszniai Szerb Köztársaságot. Boszniában csak a bosnyák lakta területek maradnak teljes mértékben, ami a középső (az is sok esetben vegyes horvát-bosnyák) részeket jelenti. Illetve fontos megemlíteni az Észak-Nyugati részen a Szerb Krajna és Boszniai Szerb Köztársaság közé szorult bosnyák entitást, ami Bihácsi Köztársaság néven önállósul elvágva a fő Boszniától. Hogy még balkánibb legyen a helyzet, a Bihácsi Köztársaságon belül a szerbek még létrehoznak egy de facto államot, ami nem a Bihácsi Köztársaság része, Nyugat-Boszniai Köztársaság néven. Ezt egy szerb autókereskedő vezeti. Emellett jelentős horvát népesség él még Szlavónia alatt, Észak-Kelet Boszniában, ami szintén Herceg-Bosznia része lesz és megjelenik a HVO. Herceg-Bosznia de facto Horvátország része, Zágrábból kap utasításokat, fegyvereket, ellátmányt és a hadseregét is onnan irányítják. A Mostar székhelyű Herceg-Bosznia és Zágráb pedig igencsak szeretne egyesülni.
Boszniai offenzívák
A Vance-egyezmény alól csak a Dubrovniki Köztársaság képzett kivételt, mivel itt nem volt őshonos a szerb kisebbség, ezért a HV azonnal megkezdni a szerb erők kiszorítását onnan 1992 tavaszán. 1992 áprilisában Bosznia is kikiáltja a függetlenségét, lesz, ami lesz alapon. Ebben a pillanatban a Jugoszláviából felfegyverzett Boszniai Szerb Köztársaság erői (VRS) megtámadja a bosnyák területeket. Miután a Horvátországi területről kiszorítják a szerb erőket Dubrovnik mellől a horvátok, azzal a lendülettel át is ugranak Boszniába ( Herceg-Boszniai rész) és a HVO-val közösen megtámadják a VRS erőit, akiket jelentősen hátrébb szórítanak, nagyobb területet adva a Herceg-Boszniai Horvát entitásnak. Mivel Bosznia területe jogilag nem Horvátország, így a HOS jelentős egységekkel költözik át ide, ahol nem tiltották be őket, hogy folytassák saját usztasa-szellemiségük szerint a szerbek elleni harcot. (Más egységek, mint a legnagyobb spliti Vitez Rafael Boban HOS hadtest, gond nélkül lép át a HV-be, de zászlóikat, egyenruhájukat megtarthatják. Ahogyan a neonáci önkéntesek is csak egy uniformist cserélnek és tovább folytatják a harcot, immár hivatalos HV színekben). Zágráb úgy dönt, hogy számára mégis a legfontosabb, hogy elvágja Szerb Krajna utánpótlási útvonalát, így a HV és a HVO erőkkel Észak-Kelet Boszniában nagyszabású hadműveletet indít délre, hogy elfoglalják a fő útvonalat. Így nem csak Szerb Krajnát vágnál el Szerbiától és tudnák megsemmisíteni, hanem a Boszniai Szerb Köztársaság tetemes részét is. A bosnyákok abban a helyzetben találják magukat, hogy az alig felszerelt muszlim katonaságukkal (Arbih) csak nézik, ahogy a szerbek és a horvátok területeket foglalnak el Boszniában. A HV és a HVO veszélyesen közel kerül a Banja Luka-Knin ellátási vonalhoz, ezt pedig a szerbek nem hagyhatják, így a VRS óriási erőket mozgosít meg és a horvátok egész háború alatti legcsúfosabb vereségét okozzáka Koridor-hadművelettel, amivel visszaszorítják a HV-t és a HVO-t, borzalmas károkat okozva nekik 1992 nyarán. A bukás akkora, hogy ebben a régióban Tudman nem is próbálkozik többet és inkább Nyugat-Boszniára helyezi a támogatás hangsúlyát. Eközben újabb választásokat tartanak Horvátországban az új alkotmány értelmében, melyet ismét Tudman és a HDZ nyer meg fölényesen, s várakozásokon alul teljesít a HOS-t létrehozó HSP. De a HSP-re még nagyobb kihívások várnak.
HOS és HVO ellentét
Blaz Krajlevic boszniai HOS-osokkal
A HOS már korábban is összetűzésben állt a Zágrábi vezetéssel, ez az ellentét pedig a Tudman túlnyújtott kezeként szolgáló boszniai HVO esetében ismét egyre inkább előkerül. A HOS az Usztasa ideológia értelmében a bosnyákokat muszlim horvátnak tartja, akikkel szorosan együttműködne egy horvát-bosnyák konföderáció létrehozásában. Ez a szövetség olyan szoros, hogy a boszniai HOS vezetője, Krajlevic külön bejáratú vendég Izetbegovic bosnyák elnök hivatalába. Ebben az időben a rosszul felszerelt Arbih helyett, gyakorlatilah a HOS látja el Bosznia hivatalos haderejének szerepét. Izetbegoviccal egyeztetve hozza meg a döntéseket egy-egy hadművelet előtt. Ezzel szemben Tudman nem bízik Izetbegovicban és egy etnikailag tiszta Nagy-Horvátországot szeretne megteremteni, amelyhez a horvátok lakta boszniai részeket elakarja csatolni a HVO-val Boszniától. Akár a bosnyákokkal való összetűzés árán is. A HVO inkább védekező hadműveleteket folytat, melyben a horvátok lakta Herceg-Boszniai Horvát régiót védik a szerb VRS erőivel szemben. Míg a HOS a bosnyák igényeket is figyelembe véve támadó jellegű csapásokat indít szerb területeken ellen. A két horvát egység különbsége a horvátországi szakasznál is jobban kirajzolódik és 1992 végére olyan
szinten okoz problémát Zágráb terveinek, hogy ismét a jól bevált recepthez nyúlnak. A HOS-t megkell szüntetni Boszniában is. Krajevic hiába bizonyította Kelet-Szlavónia védelménél kiváló katonai tudását, Izetbegoviccal való szoros szövetsége a központi horvát érdekeket sértik, ezért 1992 őszén máig tisztázatlan körülmények között tűzpárbaj tör ki a HVO és a HOS egységei között, amelynek végén Krajlevicet a HVO-sok megölik. Krajlevic hiányát nem tudja a HOS pótolni, és az indulatok is egyre inkább elszabadulnak, hiszen ’92 őszétől kezdve egyre többször alakul ki harc a vegyes horvát-bosnyák területeken a HVO és a bosnyák Arbih között. A HOS tagok képtelenek ebben a helyzetben, főleg vezetés nélkül mit tenni ezért szépen lassan oldalt választanak. A muszlim HOS tagok az Arbihkba, míg a horvátok zömével a HVO-ba kezdenek átszivárogni. 1993 elejére az utolsó hivatalosan önálló HOS egység is megszűnik. S miközben a bosnyákok külön harcolnak a szerbekkel, a horvátok a szerbekkel, Közép-Bosznia vegyes régióiban kirajzolódik pluszban a horvát-bosnyák háború is. 1993 januárjában Cyrus Vance ismét úgy dönt, hogy megpróbálkozik azzal, ami egyszer már működött. A horvátországi etnikai régiókhoz hasonlóan leteszi az asztalra a Vance-Owen tervet, amely Bosznia háromosztatú etnikai régiói szerint igyekszik besorolni a bosnyák, a horvát, vagy a szerb területeket. Vance szándéka itt is a tűzszünet elérése volt, de nem tudta, hogy ezzel a pokol legsötétebb bugyrainak nyit utat, miközben Horvátországban is rombadőlni látszik hamarosan a több-kevesebb sikerrel fenntartott tűzszünet. (Folytatása következik)
Horváth Martin
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
