Horvátországban nyaral a közel-keleti terrorszervezetek fő támogatója

Horvátországban nyaral a közel-keleti terrorszervezetek fő támogatója

Katar puccsal leváltott ex-emírje a horvát tengerpartokon tengeti napjait.

Az angol Daily Mail közölt fotókat a turisták között elvegyülni akaró, pólót és rövidnadrágot viselő Hamad bin Khalifa Al-Thaniról, Katar volt uralkodójáról.

Hamad Al-Thani 1995. júniusában került hatalomra miután kihasználta apja Khalifa Al-Thani külföldi tartozkodását, és az állami televizióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat. A saját apja ellen fellázadt Hamad, szüleit és számos rokonát börtönbe záratta a hozzájuk hű emberektől elvette az állampolgárságot és kitiltotta őket az országból.
Ezek után Hamad külpolitikája a nyugat felé orientálódott. Az Egyesült Államok az arab monarchia területén építhette fel a Perzsa-öbölben lévő legnagyobb katonai bázisát, ami később 2003-ban indított Irak elleni háború főhadiszállásaként szolgált.

Hamad bin Khalifa a szintén leváltott Mohamed Murszi ex-egyiptomi elnökkel, aki a Muszlim Testvériség szélsőséges szervezet vezetőjeként került a hatalomra.

A 2011-ben mesterségesen kirobbantott „arab tavasz” egyik fő mentora volt. A térség egyik legdiktatórikusabb uralkodója támogatta a Líbiában és Szíriában létrejött terrorszervezeteket. A katari emír dollár milliókat költött az FSA, Nuszra Front és az Iszlám Állam felfegyverzésére. A főként Egyiptomban aktív szélsőséges Muszlim Testvériség legnagyobb támogatójaként lépett fel, Líbiában szintén az iszlamista szervezetek mögé sorakozott fel. Uralkodása alatt az arab monarchia vadászgépeket is küldött,hogy légicsapásokat mérjen Khadafihoz hű hadseregre.

Hírdetés

2013-ban hivatalos források szerint önként mondott le a trónról a fia számára. A valóságban ahogy ezt mondani szokták ” a történelem ismétli önmagát”, a saját fia és a második feleségének családja taszította le a trónról. Ezt a tényt misem bizonyítja jobban,hogy a mostani uralkodó Tamim anno, a trónörökösök listájának végén szerepelt. Hamad első feleségétől származó fia Dzsaszem is „lemondod” a trónról, majd a rangsorban a többi testvér, féltestvér is hasonlóképpen cselekedett.

.

A szebb napokat is megélő Hamad magához képest eléggé szerény ruhában tengeti a nyári napjait. Az angol Daily Mail cinikusan gúnyolódó cikket hozott le Hamad öltözködéséről, mivel uralkodása idején kizárólag csak a több tízezer dolláros ruházatban mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Azért a megpuccsolt ex-emírt, a terrorszervezetek fő mentorát nem kell sajnálni. Bár fia letaszította a trónról ettől függetlenül bőven van mit még tejbe aprítania. A nyári kiruccanásához magával vitte a világ legdrágább superjacht katarát. A luxusjacht hossza 408 méter 20 csomós sebességgel képes szelni a habokat és közel 300 millió dollárt fizetett érte még 2010-ben.

Az Adrián nyaraló Hamad a 84 milliárd forintot érő jachtot Dubrovnik partjainál állomásoztatja , és piacon vásárolt ruhában próbál „elvegyülni „a turisták között.

Orientalista.hu – Zennobia


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »