Horvátországban lendületet vesz az oltási kampány, nyárra már jobbra fordulhat a helyzet

Lendületet vehet az oltási kampány a vakcinaellátás javulásával, de még mindig nehéz felbecsülni, mikorra lesz beoltható a lakosság nagyobb része – mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: sokan már átestek a fertőzésen, de nem lehet tudni, hogy a vírussal szembeni immunitás mennyi ideig tart. Mint ahogy azt sem, hogy az oltás után meddig lesznek védettek az emberek. Capak szerint a nyár elejére jobbra fordulhat a helyzet.

A jövő héten közel százezer vakcinát várnak a Pfizer/BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca oltóanyagából. Az oltási kampány második fázisa akkor indulhat be igazán. Ebben a fázisban a 65 évnél idősebb és krónikus betegeket oltják be, közel 1,3 millió embert.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 308 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta a számuk elérte a 239 254-et. Egy nap alatt nyolc újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5407-re emelkedett. Kórházban 798 beteget ápolnak, közülük 73-an vannak lélegeztetőgépen.

Hírdetés

Horvátországba eddig 210 870 ampullányi oltóanyag érkezett, ebből 142 222-öt használtak fel: 87 169-en kapták meg az első dózist, 55 053-an pedig már a másodikat is.

A szomszédos Szlovéniában péntekre 910-zel 183 396-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3762-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 623-an vannak kórházban, 114-en intenzív osztályon.

A mintegy kétmilliós Szlovéniában eddig a lakosság négy százalékát oltották be a koronavírus ellen, a hónap végéig pedig az öt százalékot tervezik elérni. Az első dózist 85 536-an, ebből a másodikat 49 384-en kapták meg.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »