Horvátországban is bemutatkoztak a bevándorlók: a határátkelő helyett a kukoricást választották

Horvátországban is bemutatkoztak a bevándorlók: a határátkelő helyett a kukoricást választották

Az első migránscsoport már szerda reggel nyolc órakor megérkezett a horvátországi Tovarnikba – tájékoztatott az N1 horvát hírcsatorna. A migránsok azzal a busszal érkeztek a szerb-horvát határra, amely még kedd este indult a macedón-szerb határról, Presevóból.

A horvát közszolgálati televízió tudósítója szerint a bevándorlók – mintegy ötvenen – gyalog indultak el a horvát határátkelő felé, majd útközben váratlanul a kukoricás felé vették az irányt, és illegálisan lépték át a határt.

A településen negyven civil és a vöröskereszt munkatársai várják a migránsokat, akik fáradtak, elcsigázottak, éhesek és szomjasak – jelentette a hírtelevízió riportere.

Az első csoporttal nők, gyerekek és fiatal férfiak érkeztek.

A Jutarnji List című horvát napilap arról számolt be, hogy két autóbusznyi migráns érkezett Újlakra is. A hatóságok közülük tízet előállítottak, mert illegálisan próbálták meg átlépni a határt.

Ranko Ostojic belügyminiszter kedden a sajtónak nyilatkozva rámutatott, hogy bár Horvátország a schengeni egyezmény részese (jóllehet még nem tartozik a schengeni övezethez), sosem szüntette meg határainak ellenőrzését, továbbra is fokozott ellenőrzés van érvényben. Az országban húszezer rendőrt mozgósítottak a menekültprobléma kezelésére, ebből hatezer az államhatárokat felügyeli.

A miniszter hozzátette, hogy mindenkit regisztrálnak, és aki nem hajlandó alávetni magát az eljárásnak, azt kiutasítják az országból.

(MTI)

Frissítés: a korábbi hangzatos szövegek ellenére ott sem azt csinálnak, amit akarnak

Hírdetés

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a horvátok csak úgy hagyják átmenni a migránsokat az országon. A szerbektől befogadják, és egy Zágráb melletti táborba szállítják őket.

A bevándorlók hamar alkalmazkodtak ahhoz az új helyzethez, hogy Magyarországon keresztül már nem lehet eljutni Nyugat- és Észak-Európába. Már kedden este elkezdtek a szerb-macedón határról egyenesen Horvátország felé tartani, miközben Horgosnál már csak alig pár száz ember vár arra, hogy megnyíljon a magyar határ. Így Magyarországon jelentősen enyhülni fog a menekültáradat, a probléma azonban európai szinten nem oldódott meg, csak mostantól valószínűleg Horvátország és Szlovénia lesz a két tranzitország nyugat felé.

A horvát hatóságok regisztrálják, majd Zágráb-közeli menekülttáborokba szállítják a Szerbia felől érkező menekülteket – írja a The Guardian.

Az Európai Tanács menekültügyi adatbázisa szerint Horvátországban összesen 700 hely van a befogadóállomásokon, ami édeskevés, ha mindenkit oda akarnak vinni.

A horvát rendőrség szóvivője nem tudta megmondani, hogy a Vukovarsko-Srijemska határátkelőn eddig hány migráns kelt át, a Reuters tudósítója körülbelül 100 embert látott átvágni egy mezőn a határ felé.

A határ szerbiai oldalán található Sid városához szerda reggel körülbelül 30-40 szíriai és afgán bevándorló érkezett. A macedón–szerb határról, Presevo városától kedden este kezdték el Sidbe szállítani a jövevényeket azok a buszok, amelyek korábban Horgoshoz vitték őket. A Guardian szerint a reggel megérkező csoport valószínűleg az első, amely ezen az úton próbál eljutni Nyugat -és Észak-Európába.

"Hallottuk, hogy Magyarországot lezárták, és a rendőrök azt mondták, errefelé induljunk tovább. Nem igazán tudjuk, hogy mit csináljunk. Szükségünk lesz csónakra?" – kérdezte a Guardian tudósítóját az egyik érkező "menekült", aki megkönnyebbült, hogy nem kell vízen átkelnie Horvátországba.

A horvát–szerb határon a délszláv háború után rengeteg akna maradt, a horvát aknamentesítő szervezet szerint körülbelül még 50 ezer akna lehet 505 négyzetkilométeren. Bár az aknaveszélyes területeket táblák jelölik, ezeken nincs arab felirat, ezért a magyar Migration Aid egy térképet készített, amelyen jelölik a veszélyes területeket.

A nagy menekülthullám előtt, 2015 májusában kevesebb mint száz menedékkérő élt Horvátországban. Miközben az EU-ban 2014-ben 44 százalékkal nőtt a menedékkérők száma, Horvátországban 58 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Ez Horvátország esetében 450 menedékkérőt jelentett 2014-ben, míg Magyarországon közel 43 ezer menedékkérőt regisztráltak. Horvátországban 25-en, Magyarországon 510-en kaptak menekültstátuszt tavaly.

Szlovénia szintén nem számított eddig sem fontos célországnak, sem forgalmas tranzitországnak. Tavaly 385 menedékkérelmet adtak be az országban, de a "menekültek" nagy része még az eljárás vége előtt továbbállt, így összesen 95 kérelem jutott el a végső döntésig, és 45 ember kapott menekültstátuszt.

(Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »