Horvátország új módszerrel küzd a gyorshajtók ellen

Horvátország új módszerrel küzd a gyorshajtók ellen

A horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő rendszert telepít a horvát autópályákra, hogy visszaszorítsa a szabálysértők számát – írta kedden a Jutarnji List című horvát napilap.

A horvát autópálya-hálózatot eddig is figyelték kamerákkal, amelyeket forgalmasabb csomópontoknál, az alagutak bejáratánál, hidakon és viaduktokon szereltek fel. Ugyanakkor ezek a kamerák a fogalom figyelésére szolgálnak, és bár mérnek sebességet is, nem erre a célra állították be őket. Horvátországban jelenleg az autópályákon autópálya-rendőrség méri a sebességet, az úgynevezett kobrák. A civil rendőrautó egy ideig követi a gyorsan vezetőt, erről felvételt készít, majd kiteszi a villogót, és kivezeti a szabálysértőt a forgalomból.

Az új rendszer ezzel szemben fixen telepített sebességmérő kamerákkal ellenőrzi majd a gyorshajtókat. A kamerák regisztrálják a rendszámot, és így pontosan mérik a két, illetve több sebességmérő készülék közti távolságot, majd kiszámolják, hogy az adott rendszámú autó milyen időn belül tette meg az adott távolságot. Amennyiben ezt egy bizonyos időnél gyorsabban teszi meg, akkor nem tartotta be az autópályán előírt, legfeljebb 130 kilométeres haladási sebességet. Az ennek nyomán kiszabott bírságot a gépkocsi rendszáma alapján postázza a rendőrség.

Hírdetés

A HAC kiemelte, hogy nem a büntetés a céljuk, hanem a közlekedési kultúra javítása.

Mint mondták, a traffipaxok pontos helyét nyilvánosságra hozzák és a pályákon is jelzik majd.

Úgy vélték: az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetése több szempontból hasznos. Egyrészt növeli az autópályákon a közforgalom biztonságát, csökkenti a balesetek számát, valamint visszafogja a szabálytalankodókat. Másrészt a mozgás sebességének kiegyenlítése segíti a gépjárművek nagyobb áramlását, amivel csökken az üzemanyag-fogyasztás, ezzel pedig a károsanyag-kibocsátás is – húzták alá.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »