Horvátország és Szlovénia egyaránt alkalmatlannak bizonyult arra, hogy önálló országként, Magyarországtól függetlenül kezelje a migrációs válságot. Mindez újra egy középhatalmi státusz közelébe juttatja Magyarországot, miközben Horvátország és Szlovénia egyaránt bebizonyította, hogy képtelen a magyar közigazgatástól függetlenül megőrizni saját stabilitását, és egyidejűleg a kormány döntéseit egy válsághelyzet közepette is fenntartani.
Június közepén jelent meg a Magyar Közlönyben egy határozat, melyben a kormány elrendelte a mintegy 175 kilométer hosszúságú magyar-szerb határszakaszon egy négy méter magas “ideiglenes” kerítés felállításának előkészítését. Míg 2014-ben összesen 42777 menedékkérelmet nyújtottak be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, 2015 első felében ez a szám átlépte az 57 ezret. Július közepéig már 78 ezer illegális határátlépés történt a déli határvonalon – ebből 77600 migráns Szerbia felől érkezett, és az év második felében már exponenciálisan növekedett a határsértések száma. Magyarország kormánya megkésve ugyan, de meghozta a szükséges döntéseket a migrációs válság kezelése és a katasztrófa elhárítása érdekében; a szerbiai szakaszon épülő határkerítés néhány hónap leforgása alatt elkészült, 2015. szeptember 14-én a határzár utolsó szabad átjárói lezárásra kerültek. Másnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy a magyar-román határon is kerítés épül, szeptember 18-án pedig Orbán Viktor tett bejelentést a horvát határszakasz lezárásának előkészítéséről. Az építési munkálatok még aznap megkezdődtek, és négy héten belül elkészült a kerítés a horvát-magyar határon. A két határszakaszon már csak legálisan lehet belépni Magyarország területére, és az illegális határátlépések száma minimálisra csökkent.
A két határszakasz elkerítésének ideje alatt egyre gyorsuló ütemben nőtt az illegális bevándorlók száma, és mind a kerítés építése, mind a Magyarországra érkezett bevándorlók ellátása és regisztrációja, kérelmeik elbírálása fokozott terhet rótt a magyar hatóságokra. Ennek ellenére a menekültügyi rendszer és a rendfenntartás – a politikai elit megkésett döntéseit követően – képes volt a válság kezelésére, és nem omlott össze a magyar menekültügyi rendszer, nem bénult meg az ország közlekedése (Lázár János bejelentése szerint ennek lehetősége is fennállt), nem alakultak ki anarchikus állapotok.
A visegrádi együttműködés keretein belül kapott gyakorlati segítség (pl. cseh katonák, szlovák rendőrök érkezése, humanitárius szállítmányok) jelképes tényezőnek mondható a válság kezelésében, annak szerepe elsősorban diplomáciai jellegű:
Magyarország nem egyedül kellett vállalja a felelősséget a határzár építéséért – ami kihúzta az alapot a Kárpát-medencében nemzeti-nemzetiségi konfliktusok újraélesztését célzó törekvések alól. Egyúttal az Európai Unióval szemben is hatékonyabb érdekérvényesítést tesz lehetővé, ha nem egy elszigetelt ország, hanem egy több országból álló zárt tömb közösen lép fel azonos célok érdekében. A határzár sikeres megépítése és több ország kiállása hazánk mellett rámutat arra, hogy Magyarország nemzeti viszonylatban képes volt a válság kezelésére.
A visegrádi országok kiállása Magyarország mellett nem lehetővé tette a válság kezelését, hanem annak utólagos stabilizálásához járult hozzá a nemzetközi politikában. A térségi országok számára is jelentős “arcvesztéssel” járt volna, ha éppen azt az országot ítélik el, amely – számos más országgal ellentétben – sikeresen kezelni tudja a kialakult válsághelyzetet, emiatt a visegrádi csoport támogató fellépése szükségképpen be kellett következzen. Kérdéses, hogy egy magyar határzár nélkül Szlovákia, vagy Csehország meg tudott-e volna birkózni a migrációs válsággal, emiatt valamennyi, a magyar határzárat támogató ország saját nemzeti érdeke mentén lépett fel, ami jelen helyzetben egybeesett a magyar nemzeti érdekkel.
Horvátország ellenben a válságkezelést bénult állapotban szemlélő Európai Unió liberálisainak kiszolgálása mellett döntött, mert esetükben a nemzeti érdek megfogalmazása is nehézségekbe ütközik. A Magyar Királysággal szerves egységben, vagy akár Jugoszlávia részeként Horvátország egy nagyobb geopolitikai egység integráns része volt – az 1991 óta létező mesterséges állam határainak elhelyezkedése pedig nem is tenné lehetővé, hogy Horvátország független cselekvőként megbirkózzon egy ehhez hasonló válsághelyzettel.
Horvátország a migrációs válság közepette alkalmatlannak bizonyult arra, hogy megőrizze saját stabilitását, és garantálja a környező államok határainak biztonságát. Gátlástalan, egy ország kormányfőjéhez méltatlan módon Zoran Milanovic olyan nyilatkozatokat tett, miszerint Zágráb rákényszeríti a magyarokat arra, hogy átvegyék a bevándorlókat Horvátországtól. Tette mindezt annak ellenére, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő maga is elismerte; 24 óra alatt összeomlott az ország menekültügyi rendszere.
Magyarország és Horvátország több mint 800 éves közös történelme igazolja, hogy Horvátország a magyar közigazgatás részeként életképesebb, mint független országként. Szlovénia eközben – ugyanazon módon, ahogy Horvátország is – képtelen volt arra, hogy kezelje a kialakult válsághelyzetet. Órákkal azt követően, hogy szembesült az országra zúduló migránsáradattal, teljes külpolitikai fordulatra kényszerült, és bejelentette, hogy mégis támogatja az Európai Unió kvótarendszerét, ami lehetővé tenné a bevándorlók szétosztását a tagállamokban.
Térségünkben egyedül Magyarország bizonyult alkalmasnak arra, hogy egyidejűleg kezelje a menekültáradatot,
működő határzárat építsen, mindehhez kiterjedt nemzetközi támogatást tudjon felsorakoztatni, és
eközben ne kényszerüljön arra, hogy a kormány felülbírálja saját döntéseit a migrációs válság kezelése kapcsán.
Mindez újra egy középhatalmi státusz közelébe juttatja Magyarországot, miközben Horvátország és Szlovénia egyaránt bebizonyította, hogy képtelen a magyar közigazgatástól függetlenül megőrizni saját stabilitását, és egyidejűleg a kormány döntéseit egy válsághelyzet közepette is fenntartani.
Hunhír.hu – hídfő.ru
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
