Horváth Csaba pálmafái

Horváth Csaba pálmafái

Horváth szereti a luxust, az igényességet, sokat is dolgozik, tehát megérdemli a pihenést és a kényelmet, meg a pálmafák által nyújtott árnyékot, illetve látványt.

 

Horváth Csaba egy végtelenül kifinomult ízléssel és az igényességre való, extrém mértéket öltött törekvéssel megáldott politikus.

Ez már a kezdeti szárnypróbálgatásai esetében is látszott, amikor először volt szerencsénk látni szabályosra szedett szemöldökével és tökéletes, a 90-es évek fiúzenekarainak tagjait idéző frizurájával nyilatkozni. Egészen meghökkentő látványt nyújtott, azonban mentségére szóljon, hogy nem egy hirtelen felindulásból elkövetett stílusváltoztatásnak lehettünk szemtanúi, hiszen a szocialista politikus azóta is pontosan ugyanazzal a hajviselettel és szemöldökkel szokott bevonulni a tévéstúdiókba nyilatkozgatni.

Mostanában épp a korrupciós botrányairól.

Ami hatalmas ügy, ráadásul a fél MSZP érintett a több száz milliós (védelmi) pénzeket is érintő szövevényes történetben. A gyanúsítás szerint Tóth Csaba, Molnár Zsolt, de még Baja Ferenc is tízmilliókat húzott le egy vállalkozótól: összesen mintegy 250 millió forintról beszélünk.

Ami nem kevés pénz, telik/telne belőle sok mindenre. Akár több, kisebb-nagyobb választási kampány is kijöhetne belőle. Mondjuk, Karácsony Gergelyét nem tudná fedezni, az ugyanis 500 millióba került.

Na de vissza a luxust, az eleganciát és a kényelmet roppant mód kedvelő Horváth Csabához. 

A napokban robbant a bomba, hogy olyan medencés villát tudott a hosszú politikusi évei alatt összespórolni, amit egyes olajjal foglalkozó amerikai nagyvállalkozók is megirigyelnének. Horváth jelenleg a második kerületben kénytelen meghúzni magát egy alig 1278 négyzetméteres telken fekvő, mediterrán hangulatú, 400 négyzetméteres villában. Van ott több férőhelyes garázs, ízléses medence, napelempark, no és persze pálmafák.

Hírdetés

Bizony, pálmafák. A Kárpát-medencében őshonosnak épp nem nevezhető növények miatt a zöldértékek iránt aggódó olvasóink minden bizonnyal most elkezdtek aggódni, hiszen a pálmafákról köztudott, hogy csak a meleget kedvelik – a hideget viszont kimondottan rosszul tűrik. Azonban mindenkit meg kell, hogy nyugtassak, Horváth úr is tisztában leledzik a fák speciális igényeivel, törődik velük, szereti őket, gondoskodik róluk, hiszen jó ember.

Ma, március 11-én hajnalban is valósággal tomboltak a mínuszok, amelyek minden bizonnyal megölték volna az egyenesen Dél-Amerikából ideszállított növényeket, azonban a szocialista politikus – mint azt fentebb említettem – igen körültekintő és gondoskodó ember, ezért a fáknak készíttetett egy-egy speciális üvegházat is. A pálmafák ezekben az építményekben, okosotthonokban, kellemes melegben vészelik át a hosszú téli hónapokat.

Horváth pedig a pontos hőmérsékletet a hírek szerint távirányító segítségével szokta beállítani. Valószínűleg gonosz oroszok gonosz gáza segítségével.

Egyébként a pálmafák nemcsak kényes, de igen drága növények is – tekintve, hogy igen messze teremnek –, így aztán érthető, hogy a megvételük, az ideszállításuk a vámot is beleszámítva tetemes összegbe került, nagyjából 10 millió forintról beszélünk. Ami egyébiránt eltörpül a budai villa összértékével összehasonlítva – minden relatív ugyebár –, az ingatlan ugyanis alsó hangon is olyan 700 millió forintot kóstál.

Na de Horváth szereti a luxust, az igényességet, sokat is dolgozik, tehát megérdemli a pihenést és a kényelmet, meg a pálmafák által nyújtott árnyékot, illetve látványt.

Már csak az a kérdés, hogy mindezek mennyire fognak neki hiányozni, ha majd egy büntetés-végrehajtási intézményben lesz kénytelen éveken át álomra hajtani a fejét. Amire az ingatlanát és a korrupciós ügyeit vizsgálva egyre nagyobb az esély.

Borítókép: Horváth Csaba, Zugló polgármestere (Fotó: Havran Zoltán)

Apáti Bence – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »