Horthysta erkölcstan

Szabad Budapestet! Most! címmel ismertette főpolgármester-jelölti programját Horváth Csaba, az MSZP jelöltje kedden Budapesten.

(…)  Szerinte a több mint tíz éve fejlesztett dokumentum egyben vádirat is Tarlós István főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz ellen, akik 2010 óta módszeresen rombolják és teszik tönkre a fővárost. Államosított és tönkre tett iskolák, kórházak, építési telekként átjátszott Városliget és tízezrével kivágott fák – jellemezte a kormánypárt és a főpolgármester tevékenységét.

Horváth Csaba úgy látta, Tarlós István az elmúlt években nem képviselte a fővárosiak érdekeit és ennek alapján alkalmatlan és méltatlan a folytatásra.

(…)  Elmondta: a következő 10 évben valamennyi fővárosi buszt elektromosra cserélnének, új villamosvonalakat építenének és meghosszabbítanák a metrót, biztosítanák az akadálymentes közlekedést is.

Hozzátette: nem a város parkjait építik be, hanem új parkokat létesítenek, évente 100 ezer négyzetméternyit a következő öt évben.

Horváth Csaba szerint a hatóságok feladata nem a budapesti polgárok vegzálása, ezen változtatni fognak. Megjegyezte, hogy még nagyobb biztonságban érezzék magukat a budapestiek, parkőri hálózatot hoznak létre.

Az egészségügy területéről szólva azt mondta véget vetnek a fideszes rombolásnak, visszaszerzik a kórházakat, az önkormányzat maga kíván gondoskodni a budapestiek egészségéről.

Hozzátette: jó iskolákat szeretnének Budapesten, versenyképes tudást, nyelvismeretet, nem horthysta erkölcstant, felesleges énekórákat vagy más „hülyeségeket”, amit a Fidesz vagy a KDNP kitalál.

Az MSZP-s képviselő közölte, a Fidesz nem tudja felszámolni a szegénységet, sőt újratermeli és megpróbálja „láthatatlansági köntösbe” burkolni. A szegények elleni háború egyik éllovasa Tarlós István – mondta.

Hírdetés

Fel kell számolni a szegénységet, az embereket pedig segíteni kell abban, hogy ne váljanak hajléktalanná – közölte.

Elmondta, a Fidesz az elmúlt években a fővárosban „csúcsra járatta a láncfűrészeket”. Budapesten évente 10 ezren halnak meg a légszennyezettség miatt – jegyezte meg. A parkosítás mellett arra is ígéretet tett, hogy minden budapesti gyermek megszületése után elültetnek egy fát, ez évente mintegy százezer fát jelent. (…)

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »