Horrortörténet: elesett, a kórházban hónapokig nem törődtek vele, meghalt

Horrortörténet: elesett, a kórházban hónapokig nem törődtek vele, meghalt

Kórházba került egy 61 éves, enyhén értelmi fogyatékos nő, miután elesett. Több hónapos szenvedés és haláleset lett a vége. A rendőrség szerint nem hibázott senki.

 
 
Az Index cikke szerint az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben  úgy ítélték meg, hogy a nő mindkét oldalon részben darabosra tört medencecsontja nem igényel beavatkozást.
 
A nő járni sem tudott, mégis hazaküldték, nővére vitte haza, aki negyven évet dolgozott az egészségügyben. A család végül elérte, hogy a nőt a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba vigyék, fizetett betegszállítóval, az ingyenes szállításra ugyanis fél napot kellett volna várni.
 
A kórházban fel sem akarták venni, azt mondták, csak elesett, otthoni ápolásra szorul. A család nem hagyta magát, a kórház ezért négy óra győzködés után engedett és mégis felvették a beteget a kórházba.
 
A család hazatért, nővére azonban reggel visszament, és látta, hogy a nő ugyanazon az ágyon fekszik a folyosó sarkába tolva, saját vizeletében, ellátás nélkül. Ekkor már több mint tíz órája várt arra, hogy valaki foglalkozzon vele.
 
Egy főorvosnő végül azt mondta, jobb, ha hazaviszik az asszonyt. Miután ő egy hét után sem tudott lábra állni, visszavitték a baleseti intézetbe, ahol újra megröntgenezték, és
 
megállapították,  hogy a szeméremcsontja bal oldalon darabosan eltört.
 
Ehhez a felismeréshez egy hétre volt szükség.
 
Úgy ítélték meg azonban, hogy továbbra sincs szüksége beavatkozásra, gyógytornára küldték. A nő másfél hónapot töltött rehabilitációval, ám a baleset óta széklete sem volt, az állapota rosszabbodott, fulladozott, hasa felpuffadt.
 
Mikor visszatért a kórházba, a főorvos a hatalmasra puffadt hasára hivatkozva utasította el a beavatkozást. A családnak azt mondta a mindössze 61 éves nőről:
 

„Nyugodjanak bele, meg fog halni,
ilyen az öregség”. 

 
Két hónappal a sérülés után felfedezték azt is, hogy a már felfedezett bal oldali törés mellett jobboldalon is törés van.
 
Kiderült az is, hogy a nőnek bélelzáródása van, műteni azonban továbbra sem akarták.
 
A család végül megelégelte a szenvedést és úgy döntött,  magánorvoshoz viszik a nőt. Nővére kikérte a papírjait és elvitte egy szakemberhez, aki azt monta, azonnal feltáró műtétet kellett volna végezni a nőn.
 
Érdekes módon mikor a kórházban megtudták a család tervét, felgyorsultak az események. Megvizsgálta egy szakorvos, majd meg is műtötték. Az életmentő műtét során 30 centiméter bélszakaszt távolítottak el, tíz nappal később pedig újabb műtétet végeztek sopoly miatt. A nőn gégemetszést is végeztek, igaz, a gégecső leszívásához egyszer használatos csövet egy vizes pohárban tartották Janka mellett, többször is használták.
 
A kései beavatkozások már nem segítettek, a nő két héttel később meghalt.
 
A család feljelentést tett a rendőrségen, akik bő egy évig  vizsgálódtak, majd megállapították: senki sem hibázott.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »